kapubanner for mobile

Tizennégyezer dolgozót helyez át a Deutsche Telekom

A Deutsche Telekom (DT) csütörtökön bejelentette, hogy bezárja németországi ügyfélszolgálati hívóközpontjai (call-centerei) több mint a felét, s emellett egy átszervezés keretében hatezer alkalmazottját egy új részleghez helyezi át, a szakszervezet szerint kevesebb bérért.

A Deutsche Telekom 63 németországi hívóközpontja közül 39-et ítéltek bezárásra. A vállalat - a Magyar Telekom többségi tulajdonosa - közölte, a következő két évben nagyjából 70 millió eurót költ a fennmaradó 24 egység korszerűsítésére. A hívóközpontoknál dolgozó összesen 18 ezer alkalmazottból nyolcezret érintenek a bezárások, őket más részlegeknél alkalmazzák. A vállalat hangsúlyozta, hogy egyetlen munkahelyet sem szüntetnek meg vagy szerveznek ki külföldre.

Emellett körülbelül hatezer munkavállalót érint az a változtatás, hogy T-Home vezetékestelefon-szolgáltató részleg hálózatüzemeltetőit áthelyezik a tavaly létrehozott T-Service részleghez. A ver.di szakszervezet szerint az érintettek az új részlegnél kevesebb bérért fognak dolgozni. A DT tavaly - a ver.di szakszervezeti szövetséggel folytatott kemény alkudozás után - körülbelül 50 ezer alkalmazottat irányított át a T-Service-hez. A vállalat együttműködést kért a szakszervezettől, amely "kíméletlen tarvágásnak" nevezte a bezárásokat, és közölte, mindent megtesz, hogy megakadályozza ezeket. Az érdekvédők leginkább attól tartanak, hogy a cég nem fog tudni a bezárásokkal érintett összes régióban megfelelő új munkahelyet felajánlani a dolgozóknak.

A Deutsche Telekom számításai szerint 57 millió eurót takarít meg a hívóközpontok bezárásával, az átszervezésektől további legalább évi 100 millió euró megtakarítást várnak.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek