kapubanner for mobile

Tízezres leépítés a spanyol közszférában

Spanyolországban több mint tízezerrel csökkentik a közszolgálati dolgozók számát - döntött pénteken a rekord nagyságú munkanélküliséggel és elszabaduló államháztartási hiánnyal küzdő madridi kormány.

María Teresa Fernández de la Vega miniszterelnök-helyettes elmondta: összesen 10.600 állást szüntetnek meg. Az intézkedéssel 250 millió euró takarítható meg. A bürokrácia karcsúsítását elbocsátások nélkül és fokozatosan, 2013-ig kívánják végrehajtani. Az állományt úgy csökkentik, hogy nem vesznek fel új embert a megüresedő állásokba - mondta a kisebbségi szocialista kormány tagja.

Fernández de la Vega egyúttal cáfolta az ismét megindult híresztelést, amely szerint Spanyolország rászorul az euróövezet és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 750 milliárd eurós vészhelyzeti alapjára. A kormány megindította a szükséges reformokat, és az ország saját erőből emelkedik ki a válságból - hangsúlyozta a politikus.

Pénteken Madridba utazott az IMF vezető közgazdásza, Olivier Blanchrad, és találkozott José Luis Rodríguez Zapatero kormányfővel. Megbeszélésükről nem szivárogtak ki részletek. Fernández de la Vega miniszterelnök-helyettes elmondta: az IMF szakértője azért érkezett a spanyol fővárosba, hogy részt vegyen egy tudományos tanácskozáson, és csupán udvariassági látogatást tett a kormányfőnél.

A közszféra átalakításáról a kabinet korábban is hozott már döntéseket. Egy április végi intézkedési terv szerint például tíz
százalékkal csökkentik a vezetői pozíciók számát az állami vállalatoknál, és a 106 cég közül 29-et megszüntetnek. A felszámolásokkal 80 vezetői állás és 450 igazgatótanácsi hely szűnik meg, ami évente 16 millió eurós megtakarítást jelent.

A kormány az év elején egy 50 milliárd eurós megszorító csomagot fogadott el. Ennek célja, hogy a GDP-arányos államháztartási hiány 2013-ra a 3 százalékos uniós határ alá csökkenjen. Tavaly 11,2 százalék volt a deficit. Időközben további megszorításokat vezettek be, így például csökkentik a közszolgálati dolgozók fizetését, jövőre pedig nem emelik a nyugdíjakat.

Az idei első negyedévben rekord nagyságúra, 20,5 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta Spanyolországban. A helyzeten átfogó munkaerő-piaci reformmal igyekszik javítani a kormány, egyebek mellett csökkentik a határozatlan idejű szerződéssel dolgozók leépítésének világviszonylatban kirívóan magas költségét.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek