Több ezer fős leépítés a Renault-nál
Négyezer dolgozó távozása már biztos a francia Renault járműipari konszernnél. Egyes sajtóértesülések szerint összesen 5 ezerrel lesz kevesebb Renault-dolgozó, mert közel ezren nem franciaországi munkahelyekről távoznak. A szakszervezetek szerint akár 8-12 ezer ember is állástalanná válhat a francia autóiparban.
Minderről a vállalat szakszervezeti illetékesei számoltak be, egyes közlések szerint a hónap második felében várható még bejelentés további karcsúsításokról és kiderülhet, hogy összesen 6 ezer ember állása szűnik meg. Ezek szerint a fölös franciaországi járműgyártók kapacitásainak csökkentését elsősorban a Renault "vállalja magára". A szakszervezetek szerint - a beszállítóknál ezáltal feleslegessé váló dolgozókkal együtt - 8-12 ezer ember válhat állástalanná a francia autóiparban.
A Renault már bejelentette, hogy eladási tervét a jövő évre a korábbi 3,3 millióról 3 millió járműre vitte le. A nagyvállalat struktúraátalakítás címén költségeit 10 százalékkal szeretné lefaragni. A CGT szakszervezet egyébként munkabeszüntetésre hívta fel a Renault dolgozóit, mert szerinte a leépítések mögött egyedül a nyereség emelésének szándéka áll: az idei 4,5 százalékról 6 százalékra szeretnék felpumpálni jövőre.
A Renault már bejelentette, hogy eladási tervét a jövő évre a korábbi 3,3 millióról 3 millió járműre vitte le. A nagyvállalat struktúraátalakítás címén költségeit 10 százalékkal szeretné lefaragni. A CGT szakszervezet egyébként munkabeszüntetésre hívta fel a Renault dolgozóit, mert szerinte a leépítések mögött egyedül a nyereség emelésének szándéka áll: az idei 4,5 százalékról 6 százalékra szeretnék felpumpálni jövőre.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?