Pályakezdési juttatás 38 ezer fiatalnak – egyesek akár 300 ezer forinttal indulhatnak
Több mint 38 ezer fiatal részesül pályakezdési juttatásban, ami augusztus végéig minden szakképzésben végzett tanuló számlájára megérkezik; az egyszeri támogatás célja, hogy segítse a fiatalok munkaerőpiacra történő belépését - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-vel.

Közleményük szerint 2020-ban a szakképzés megújításával az ösztöndíjrendszer is átalakult: az ágazati alapoktatás ideje alatt minden tanuló általános havi ösztöndíjban részesül.
A nappali képzésben tanulók később a tanulmányi eredményeik alapján akár havi 59 ezer forint ösztöndíjat is kaphatnak, amit tanulmányaik előrehaladtával, a duális képzésbe bekapcsolódva munkabér válthat fel. Ez akár 169 ezer forintot is jelenthet havonta - írták.
"A megújult szakképzési rendszer vívmánya a pályakezdési juttatás is, amely szintén jobb teljesítményre ösztönöz, de egyben a munkaerőpiaci életkezdést is támogatja. A tanulók vizsgaeredménytől függően akár 300 ezer forintot egyszerre, a sikeres szakmai vizsgát követően kapnak meg, amit szakmai karrierjük beindítására, akár eszközök beszerzésére is fordíthatnak. Idén több mint 38 ezer fiatal részesül a támogatásban, összesen 9,8 milliárd forint értékben. A pályakezdési juttatást egészítheti ki a 4 millió forint szabadon felhasználható munkáshitel, ami a 17 és 25 év közötti fiatalok életkezdését segíti" - idézi a közlemény Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkárt.
Így segíthetik a szakképzést a mikrotanúsítványok
kép: freepik
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
- Cafeteria-kutatás: a dolgozók harmada már lakhatási támogatást kérne 2 hete
- Tanulmány: Az AI térnyerése a juttatások csökkentéséhez vezet? 3 hete
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 3 hete
- Elutasítod a MI képzést? Akár az állásod bánhatja! Kötelezni vagy ösztönözni kell a munkavállalót? 1 hónapja
- Megjelent a rendelet a pedagógusok egyszeri kiegészítő juttatásáról, ekkor kapják meg a tanárok 1 hónapja
- Felmérés: ezért is megéri pluszjuttatást adni a dolgozóknak 2 hónapja
- Így csökkenthető a fluktuáció: juttatások, amelyek valóban számítanak a munkaerő megtartásában 2 hónapja
- Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés 2 hónapja
- Miért az AI-hoz fordulsz a főnök helyett? Készséghiány és bizalmatlanság az AI korában 2 hónapja
- Hankó Balázs szerint a felsőoktatásban is be kell vezetni a szakképzési duális rendszert 2 hónapja
- Ma utalják a fegyverpénzt - mutatjuk a részleteket 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?