Több mint 41 ezer állami alkalmazottat bocsátanak el Csehországban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTöbb mint 41 ezer állami alkalmazottat bocsátanak el állásából 2010-ig Csehországban. Az állami alkalmazottak számának minimálisan évi 3 százalékos csökkentéséről szerdán késő este döntött a cseh jobbközép kormány. Miroslav Kalousek pénzügyminiszter szerint az államkassza ezzel mintegy 30 milliárd koronát takarít meg.
Az állami alkalmazottak számának csökkentése a kormányprogram része - jelentette ki a kormányülés után a miniszter. Leszögezte: a leépítés alapvetően az állami hivatalnokokat érinti, nem pedig a tanítókat vagy a tűzoltókat, ahogy azt néhány lap írta az elmúlt napokban.
Az állami hivatalnokok száma a miniszter szerint mintegy 459 ezer. A leépítéseket úgy fogják megvalósítani, hogy minden tárca a következő években csak annyi pénzt kap, amennyi évi 1,5 százalékos általános béremelésre elegendő. Ennél nagyobb béremeléshez csökkenteni kell az alkalmazottak számát. - A konkrét döntést az egyes minisztereknek kell meghozniuk - mondta Kalousek.
A kormány számításai szerint elsősorban a központi államapparátust fogják karcsúsítani, ahol mintegy 20 ezer ember dolgozik. A szakszervezetek már korábban jelezték: nem értenek egyet a kormány elképzeléseivel. Ekkora elbocsátás károkat okoz, ellehetetlenít számos hivatalt - mondta újságíróknak Alena Vondrová, szakszervezeti szóvivő. A szakszervezetek azt szeretnék, ha minden egyes intézményben, minisztériumban előbb részletesen elemeznék a helyzetet, és csak azután döntenének az elbocsátásokról.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?