kapubanner for mobile

Több mint 800 résztvevő az Országos Bérügyviteli Bajnokságon

A szakmai megmérettetés igénye és az értékes nyeremények több mint 800 jelentkezőt vonzottak a NAV, a BGF és a NEXON által szervezett I. Országos Bérügyviteli BajnokŹságra. A bajnokság második online fordulójára további jelentkezőket is várnak a szervezők 2013. augusztus 20-ig.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Budapesti Gazdasági Főiskola és a NEXON közös szervezésében zajló Országos Bérügyviteli Bajnokság első online fordulója június 20. és július 20. között zajlott le. A megmérettetésre több mint 800 résztvevő jelentkezett, ugyanakkor még a második fordulóban csatlakozóknak is esélyük lehet a döntőbe való bejutásra és az értékes nyereményekre, ezért a szervezők várják a további jelentkezőket.

Az első fordulóban 4 feladatot kellett megoldani, ebből 2 számításos, 2 pedig tesztfeladat volt. Az elemzések azt mutatják, hogy a versenyzők a tesztfeladatokban értek el jobb eredményeket, melyekben az elérhető 15-15 pontból átlagosan 12-őt szereztek.

A bajnokság második on-line fordulója július 20-án kezdődött, a feladatok megoldásának leadási határideje augusztus 20. éjfél. A hagyományteremtő verseny célja, hogy a komoly szakmai elismeréssel bíró megmérettetéssel felhívja a figyelmet a bérügyvitel területén dolgozók munkájára.

Díjazás

  • A bruttó 2 millió forint összdíjazású bajnokság nyertesei pénzbeli, illetve tárgyi jutalomban részesülnek.
  • -A bajnokságban legtöbb pontszámot elérő 100 résztvevő a NAV, a BGF és a NEXON képviselői által aláírt, szakmai kiválóságot igazoló Tanúsítványt kap.
  • -Azoknak a résztvevőknek, akik szakirányú felsőoktatási intézmények hallgatói és kiemelkedő eredményt érnek el a versenyben, a NEXON ösztöndíjat, továbbá féléves gyakornoki munkahelyet biztosít.
    • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek