Több, mint százezer embert küldenek el a technológiai cégek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHatalmas költségcsökkentésbe kezdtek a technológiai cégek idén. Globálisan több, mint százezer állás megszűnését jelentették be az év eleje óta - írja a Világgazdaság.
Augusztusig csak az Egyesült Államokban 63 ezer állás szűnt meg az ágazatban.
Az iparág legnagyobb elbocsátója az eheti - kétezer fős bejelentéssel - immár 29 ezerre hízó leépítésével a HP. A rangsor második helyén a finn Nokia áll, amely két részletben összesen 14 ezer alkalmazottja elbocsátásáról határozott eddig az idén, (s ezt ráadásul a Siemensszel közös vállalata még hétezerrel megfejelte), de több mint tízezer munkatárstól válik meg egy áprilisi döntés alapján a Sony is.
A Philips, holland elektronikai cég 2200 dolgozó leépítését jelentette be a héten. A vállalat tavaly 4500 munkatárstól vált meg.
Világgazdaság

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek