Több száz állást teremt a Raiffeisen nyíregyházi központja
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNyíregyházán hozza létre pénzintézeti műveleti központját a Raiffeisen Bank, amely több száz új munkahelyet fog teremteni.
Martin Melkowitsch, a bank vezérigazgató-helyettese közölte: a műveleti centrumot a magyar kormány és a nyíregyházi önkormányzat támogatásával alakítják ki, és a beruházás idei első üteme után százötvenen, majd az azt követő három-négy évben hat-nyolcszázan juthatnak munkához a pénzintézeti központban.
Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerint a magyar állam a munkahelyteremtéshez és a dolgozók képzéséhez ad támogatást a banknak, az összeg dolgozóként nem éri el az egymillió forintot.
Tamás Péter, a Raiffeisen Bank kooperációs igazgatója az MTI kérdésére válaszolva nem árulta el az új bankműveleti központ kialakításának tervezett költségét, mindössze azt közölte, hogy milliárdos nagyságrendű befektetésről van szó.
A központ helyszínének - folytatta - Nyíregyházát egy évig tartó elemzés után, számos külföldi és tíz magyar nagyváros közül választották ki. A döntésben az játszott főszerepet, hogy a szabolcsi megyeszékhelyen rendelkezésre áll A-kategóriás épület a központ létrehozásához, adott a jó alapképzettségű munkaerő, illetve a város jól megközelíthető, továbbá jelentős fogadókészséget és támogatást tapasztaltak a helyi önkormányzat vezetőinek részéről.
Czomba Sándor a foglalkoztatás javítása szempontjából kiemelkedőnek nevezte a Raiffeisen műveleti központ kialakítását, és azt, hogy a pénzintézet, amely a képzés segítése mellett nyolc hónapon át hetven százalékos mértékű bruttó bértámogatást is kap majd a dolgozók alkalmazásához, a szokásos négy helyett nyolc hónapos továbbfoglalkoztatást vállalt a felvételre kerülő alkalmazottaknál.
Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), Nyíregyháza polgármestere a sajtótájékoztatón arról szólt, hogy a képzési programba a helyi főiskolát tervezik bevonni, és az önkormányzat külön munkacsoport alakításával segíti a bank befektetésének megvalósítását.
Rezsőfi István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal munkaügyi központjának igazgatója elmondta: már hétfőtől fogadja a szervezet helyi kirendeltsége az első 150 dolgozó közé jelentkezőket, akiket 1,5-2 hónap alatt választanak ki. Augusztus elsején pedig megkezdik elméleti képzésüket, novemberben pedig a gyakorlati oktatásukat, majd december elsejétől a jól vizsgázók már munkába is állhatnak.
Tamás Péter hozzáfűzte: követelmény, hogy a leendő munkatársak legalább 10 százaléka angol nyelven is beszéljen, ezért a Nyíregyházi Főiskolán korábban végzett hallgatók jelentkezését is várják dolgozni a bankműveleti központba. Az oktatási intézményben a jelenlegi diákoknak pedig állásbörzén ajánlják majd az elhelyezkedési lehetőséget.
A bankcentrumot egy eddig üzletközpontként működő, 2.700 négyzetméteres épületben tervezik kialakítani, amelynek tulajdonosával már előrehaladott tárgyalásokat folytatnak.

- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc