Többé nem ehetnek húst a dolgozók a Volkswagen központi menzáján
Kizárólag húsmentes ételeket kínálnak a Volkswagen német autógyártó társaság wolfsburgi központi üzemi éttermében a nyári szünet végétől - közölték német lapok.
A wolfsburgi gyár fő irodaépületének étkezdéjében sok dolgozó kérésére térnek át a vegetáriánus és vegán konyhára, amely a vállalati működés fenntarthatóságához is hozzájárul, mert a kisebb húsfogyasztás kisebb környezeti terhelést is jelent.
Halételek továbbra is lesznek az étlapon időnként.
A Volkswagen egy másik gyárában, Hannoverben már kivezették a húst a menza kínálatából.
A vállalat az átállással egy évek óta bontakozó trendet követ - értékelte a Volkswagen lépését az országos idegenforgalmi és vendéglátóipari szövetség (Dehoga) szóvivője, hozzátéve, hogy végérvényesen elmúltak az idők, amikor a mostohagyerek szerepe jutott a vegetáriánus konyhának.
Ugyanakkor a társaság egyetlen wolfsburgi munkatársának sem kell lemondani a húsról, mert a Volkswagen-emblémával díszített toronyház menzája mellett más üzemi konyhák is működnek a bő hat négyzetkilométer területű telephelyen, amelyen több mint hatvanezren dolgoznak.
Tovább működik a cég "házi" húsüzeme is, amelyben a koronavírus-világjárvány előtti utolsó évben, 2019-ben hétmillió adag currys kolbász készült sertéshúsból.
Fotó: unsplash.com
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?