kapubanner for mobile

Többletmunkát eredményez a napi standolás

Sajtótájékoztató keretében tiltakozásukat fejezték ki tegnap a vendéglátós és szállodai érdekképviseletek, mert a feketegazdaság visszaszorításának jegyében ismét teljesíthetetlen jogszabály született: februártól újra bevezetik a kötelező napi standolást, ami rengeteg plusz munkát és évi öt-tízmilliárd forintnyi többletkiadást okoz a cégeknek - adja hírül a Magyar Hírlap.

Egy új szabály értelmében februártól az égetett szeszek forgalmáról naponta kell jelentést tenni a vámhatóságnak. Aki ezt elmulasztja, annak súlyos büntetést jár - derült ki tegnap a vendéglátós és szállodai érdekképviseletek tájékoztatóján.

Háber Tamás, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint a kötelező napi standolás évente öt-tízmilliárd forintos többletterhet jelent a túlszabályozással már egyébként is megterhelt cégeknek; arról nem is beszélve, hogy a napi italforgalomról való jelentés egy-két óra többletmunkával jár a jellemzően éjszakába nyúlóan nyitva tartó üzletekben, amire ma a legtöbb helyen a kivételesen magas bérjárulékok miatt megtizedelődött alkalmazotti létszám már nem is elegendő. A tavaly harminc-negyven százalékos forgalomcsökkenést realizáló éttermekben tehát már nincs kapacitás arra, hogy a műszak elején és végén nyomtatványokkal vesződjenek.

Sajátosan állnak ellen a vendéglátósok

Hülvely István, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének elnöke egyúttal bejelentette a sajtótájékoztatón, hogy a vendéglátói érdekképviseletek azt ajánlják tagjaiknak, hogy a napi standolási kötelezettség hatályba lépéséig fokozatosan csökkentsék ötven százalékkal az égetettszesz-kínálatukat. Aláhúzta: a februártól hatályos napi standolási kötelezettség nem hatékony eszköz a feketegazdaság elleni küzdelemben, mivel a jogszabály végrehajthatatlan.

Pataki János, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének elnöke ezért javasolta, hogy mielőbb hozzanak meg egy érdekképviseleti törvényt. Így többé nem fordulhatna elő, hogy az érintettek megkérdezése nélkül hoznak róluk jogszabályi rendelkezést. A szakmai szervezetek egyúttal felkérték a kormányt, hogy szakértők bevonásával tárgyalják újra a törvényt, s addig függesszék fel az életbe léptetését. Az eseményen elhangzott, hogy Újhelyi István szocialista országgyűlési képviselő indítványozta a jogszabályi rendelkezés visszavonását. Ez egyébként négy évvel ezelőtt már megtörtént: akkor 2004. augusztus elsején próbálták bevezetni, de a Fidesz kezdeményezésére augusztus 27-én felfüggesztették, majd eltörölték a kötelező napi standolást.

Magyar Hírlap
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek