További bonyodalmak a MÁV kórház leépítése körül
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSzSz) és a Központi MÁV Kórházban és Rendelőintézetben működő Önálló Szakszervezet szerint a kormány jogellenesen kezdte meg a csoportos létszámleépítés előkészítését, mivel előzetes megállapodásukkal szemben nem tárgyalt az elbocsátásokat enyhítő eszközökről.
A 2007. március 2-i megállapodás értelmében "a felek kötelezettségek vállalnak arra, hogy a humán erőforrás gazdálkodással összefüggően, a létszámleépítés következményeinek enyhítését célzó eszközrendszerről 30 napon belül megállapodást kötnek" - idézi a VDSzSz szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye. Mint a szervezet hangsúlyozza: ennek ellenére az elmúlt időszakban a kormány nem folytatott érdemi tárgyalásokat, a kiegészítő megállapodást nem készítette elő, ennek hiányában pedig jogellenesen kezdte meg a csoportos létszámleépítés előkészítését.
A vasutas szakszervezetek többszöri felhívása és tiltakozása ellenére a munkáltatók 2007. június 19-én értesítették a dolgozókat a csoportos létszámleépítésről, illetve megküldték a közalkalmazotti jogviszonyuk megszüntetéséről szóló előzetes értesítéseket.
A vasutas szakszervezetek egyúttal nehezményezik, hogy a kormányzati szereplők közötti összhang hiánya, a megállapodásban szereplő egyéb kérdések részbeni rendezetlensége, a helyi munkáltatók kompetenciájának elvonása és a folyamatosan jelen lévő információs vákuum csak tovább növeli a bizalmatlanságot és a káoszt, ezért felszólítják a kormányt, hogy bírálja felül a megállapodást sértő magatartását, s szüntesse meg a jogellenes helyzetet.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon