kapubanner for mobile

Továbbra is az ELTE vezeti az egyetemi rangsort

Megjelent a Felvi 2012-es felsőoktatási rangsora; az élen idén is az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara (ELTE BTK) áll, melyet a Pécsi Tudományegyetem, valamint a Semmelweis Egyetem egy-egy orvosi kara követ. Mától kapható a HVG Diploma különszáma részletes rangsorokkal a tíz képzési területről.

Már évek óta az ELTE BTK vezeti a felsőoktatási rangsort, nem alakult ez másképp idén sem. A Felvi 2012-es rangsora szerint a második helyre a Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi Kara került, amely a tavalyi eredményéhez képest 13 helyet javított. A harmadik helyen a Semmelweis Egyetem, míg a negyedik helyen a Szegedi Tudományegyetem orvosi kara áll.

Az ötödik helyre a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara került, ezt követi a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kara és a Debreceni Egyetem bölcsészkara, amely tavaly még a huszonötödik helyen állt a rangsorban. A tíz legjobb közé került az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara, a szegedi egyetem bölcsészkara, valamint a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kara is.

Az összesített kari rangsort minden évben az oktatók és a hallgatók teljesítménye alapján állítják össze. Az idei adatok szerint a legjobb oktatók a pécsi orvosi karon tanítanak, míg a legkiválóbb hallgatók a Corvinus Gazdálkodástudományi Karán tanulnak.

eduline.hu/edupress.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek