Túl jól sikerült a kurzarbeit Németországban
Jelenleg 5,6 millió német munkavállaló dolgozik részmunkaidőben, vagyis a járulékot fizető népesség 17 százaléka. A német gazdaság szempontjából rendkívül fontos gépgyártás egyes szegmenseiben az államilag támogatott részmunkaidő aránya nemhogy csökkenne, de még nő is.
Minderre a G7 összeállítása hívta fel a figyelmet, amely idézi a német IFO Intézet adatait.
A részmunkaidősök (nem csak a támogatottak) száma 7,3 millió volt a járvány első hullámának tavaszi csúcsán. A mostani 5,6 millió fő hiába mutat jó trendet, az érték még mindig nagyon magas. Az IFO vállalatok körében készített felmérése szerint szerkezeti problémák okozzák a gondot.
A bértámogatásra most azokban a szolgáltató szektorokban van kevésbé szükség, ahol a korlátozó intézkedések enyhítésével újraindulhatott az élet. Mivel azonban az ipar talpra állása késik, politikusok és gazdasági vezetők is a kurzarbeit meghosszabbítása mellett érvelnek.
A szövetségi kormány idén várhatóan 10 milliárd eurót (3500 milliárd forintot) fizet majd ki a bérkiegészítésekre, korántsem biztos azonban, hogy a jelenleg az állam által finanszírozott 12 hónapnyi bértámogatás elegendő lesz, ha az ipar nem indul be olyan mértékben, hogy a dolgozókra teljes munkaidőben szükség legyen.
Minél tovább tart azonban a kurzarbeit, annál nagyobb terhet vesznek a nyakukba az adófizetők a vállalatok nehézségeinek áthidalása érdekében - mutat rá a G7 cikke.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon