Túlságosan kekeckednek a munkaügyi felügyelők
Tartanak a munkások a munkaügyi ellenőröktől, akkor is, ha legálisan alkalmazzák őket; a munkaügyi kommandók során gyakorta sérül az ártatlanság vélelme - vélik a munkaadók.
Nyilas János borász, a mátrai hegyközség elnöke a Napi Online-nak elmondta, hogy a munkaügyi kommandók úgy bánnak a szőlőkben dolgozókkal, mintha bűnöst fogtak volna, még akkor is, ha végül kiderül, hogy minden rendben van; hiányzik az ártatlanság vélelmének elve. Hozzátette: a szőlősgazdák és borászok nem a közteherviselést vitatják, hanem az ellenőrök hozzáállását, részben azért, mert az a munkások elriasztásával az idénymunkák esetén jelentkező munkaerőhiányt is súlyosbítja. Az elmúlt évek kemény bírságai miatt ugyan a helyzet és egyre többen váltják ki az alkalmi munkavállalói könyvet, illetve követelik azt meg a dolgozóktól, mégis van, aki továbbra is megpróbál ügyeskedni. A szőlőtermesztéssel nem főállásban foglalkozók egyébként azt is sérelmezik, hogy a kommandók felbukkanása ellehetetleníti a "kalákában" való szüretelést, mivel nem lehet bizonyítani, hogy nem feketemunkásokról van szó.
Az utóbbi másfél-két évben nem volt munkaügyi ellenőrzés a közel 1200 főt foglalkoztató Baromfi-Coop cégcsoportnál - büszkélkedett az ügyvezető igazgató. Bárány László, aki egyben a Baromfi Terméktanács elnöke is, úgy véli, az "ellenőrzésmentesség" a korábbi évek tisztességes foglalkoztatási és bérezési politikájának köszönhető, hiszen a dolgozók bruttó bére 150-160 százaléka a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei átlagnak. Bárány szerint az ellenőrök ezért inkább ott ellenőriznek, ahol van mit keresniük. A baromfiágazatban ilyen üzemekből valószínűleg nincs hiány, a terméktanács becslése szerint ugyanis itt 20-30 százalékra tehető a fekete- és szürkegazdaság aránya. A szakember hangsúlyozta: egyetlen hatóság sem hiszi el, hogy egy középvezetői állásban dolgozót tényleg minimálbéren foglalkoztatnak, különösen, hogy ennyi pénzért még a szalag mellé sem állítanak alkalmazottat.
Napi Online
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
- Futárcégek és nagy forgalmat alkalmazott nélkül bonyolítók - őket figyeli kiemelten a NAV 2026-ban 2 hónapja
- Ezek a munkaadók nem jelentették be dolgozóikat 3 hónapja
- Itt a NAV friss feketelistája - Ők nem jelentették be dolgozóikat 4 hónapja
- Zsebbe fizetett a dolgozóinak a cégvezető, 750 milliós kárt okozott 5 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV az év végén 5 hónapja
- Itt a NAV listája - Ők nem jelentették be a dolgozóikat 5 hónapja
- Rasszizmusvád a HR-szakma központjában: indul a Mohamed-per 5 hónapja
- Itt a NAV friss listája - Ők nem jelentették be dolgozóikat 6 hónapja
- Ekkora munkaügyi bírságot szabtak ki az építőiparban dolgozó cégekre 2024-ben 6 hónapja
- Ezek a munkaadók nem jelentették be dolgozóikat - itt a NAV listája 7 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV október közepétől 7 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?