kapubanner for mobile

Ügyfélszolgálati központot nyit a Vodafone Miskolcon: 300 új állás

Ötszázmillió forintot invesztált miskolci regionális ügyfélszolgálati központja létrehozására a Vodafone Magyarország Zrt., több mint háromszáz új munkahelyet teremtve ezzel, a beruházást ma adják át.

Az ünnepélyes átadáson Molnár Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal vezetője elmondta: a válságkezelő kormány egyik elsődleges célként a munkahelyek megvédését és új munkahelyek megteremtésének támogatását tűzte ki. Hozzátette, a kormány az idén mintegy 50 milliárd forinttal támogatja a munkahelyek megőrzését, s ezzel 100 ezer munkahely megtartását teszi lehetővé.

A miniszter közölte, a kormány másik célja az, hogy olyan gazdasági klímát teremtsen, ami a világgazdaság motorjának beindulására vonzó befektetési területté teszi Magyarországot.

Molnár Csaba egy uniós, a külföldi működő tőke munkahelyteremtését elemző felmérést idézve elmondta, a 42 országot tartalmazó listán Magyarország 2008-ban az ötödik helyet szerezte meg, s ezzel kettőt előre lépett 2007-hez képest.

A miniszter elmondta azt is, hogy a válság kirobbanása óta eltelt 9 hónapban 62 településen mintegy 19 ezer munkahely jött létre. Aláhúzta, az ország azért ilyen eredményes, mert megbízható politikát követ.

Molnár Csaba beszélt arról is, míg korábban inkább a 800-1.000 fős munkahelyeket létrehozó cégeket támogatta a kormány, addig mára a 100-300 állást létrehozó beruházásokat részesíti előnyben.

A miniszter szólt arról is, hogy 2002 óta 20 ezer új szolgáltató központi munkahely jött létre Magyarországon.

Beck György, a Vodafone Magyarország Zrt. vezérigazgatója szerint nagyon jó döntés volt ide hozni a központot.
Kifejtette, a Vodafone a nehéz gazdasági környezet, a recesszió ellenére is elkötelezett Magyarország mellett. Az új regionális ügyfélszolgálati központ helyszínének kiválasztásakor fontos szerepet játszott, hogy ne csak a fővárosban bővítsen a cég, hanem a munkanélküliséggel küzdő régióban is.

Az elmúlt években a társaság a budapesti mellett már a második olyan központot nyitja meg Magyarországon, ahol az egész régióra kiterjedő tevékenységet folytathat a cég. Mindezek hatására a társaság jelenlegi 1.400 fős alkalmazotti létszáma az év végére várhatóan megközelíti a 2 ezer főt.

Az ünnepélyes megnyitó után az első - 1.500 négyzetméteres - szárnyat vehették birtokba a frissen felvett és az oktatáson résztvevő dolgozók. A munkaügyi központtal közösen kiválasztott mintegy száz fő három értékesítői és egy operátori csapatban kap feladatokat azután, hogy az Észak-magyarországi Regionális Átképző Központ valamint a Vodafone szakembereitől átfogó képzésben részesülnek. Az érdeklődésre jellemző, hogy az elmúlt öt hónap alatt több mint 4.000 pályázó jelentkezett a miskolci álláslehetőségekre, többségükben, 60 százalékban nők, végzettségüket tekintve pedig elsősorban közép- és felsőfokú képzettséggel.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek