Új cégek veszik át a Tungsram dolgozóinak egy részét
Valamilyen formában a cég minden telephelyén folytatódhat majd a munka.
Új cégek veszik át a felszámolás alatt lévő Tungsram Operations Kft. telephelyeinek és dolgozóinak egy részét; csaknem ötszáz, eddig a Tungsramnál alkalmazott munkavállaló továbbfoglalkoztatása várható a jövő év elejétől. A Tungsram Operations Kft. az MTI-nek megerősítette: előrehaladott tárgyalások folynak, amelyekről a munkavállalóikat is tájékoztatták. A munkaadó pénteken levélben tájékoztatta a munkavállalókat arról, hogy Zalaegerszegen, Nagykanizsán, Budapesten és Hajdúböszörményben is új cégek veszik át és foglalkoztatják tovább a dolgozókat a jelenlegi tevékenységi körökben.
A Képes Kálmán ügyvezető által aláírt levél szerint valamilyen formában minden telephelyen folytatódni fog a munka; egy cég vagy befektetői csoport üzemeltetné az adott üzemet vagy egy részét, és a dolgozók egy hányadának munkát biztosítana. Zalaegerszegen állnak legközelebb a szerződéskötéshez, itt a Videoton az eddigi kapacitást vinné tovább a gyáregység üzemeltetőjeként, a dolgozók nagy részét is foglalkoztatni kívánja. Nagykanizsán egy ingatlanüzemeltetéssel foglalkozó vállalat venné át az üzemeltetést, a telephely a jelenlegi bérlőkkel együtt ipari parkként működne tovább. Ez a befektető a kapacitások egy részét, vagyis a LED-lámpák összeszerelését, a műanyag fröccsöntést és a fémmegmunkálást is átvéve 160-180 embert foglalkoztatna tovább. Budapesten egy pénzügyi befektetői csoport tovább működtetné a lámpagyártást, a kerámiaüzem kapacitásaira pedig a Bakony Kerámia Kft.-vel és a Rauscherrel várható megállapodás, és mindkét üzemben 50-50 dolgozót alkalmaznának.
A vertikális farm kutatási célokra szakosodva üzemel tovább az Orion Űrnemzedék Alapítvány tulajdonában lévő cég irányításával. Hajdúböszörményben a wolframszál-gyártáshoz szükséges telephelyrészt egy még meg nem nevezett pénzügyi befektető üzemeltetné, a forgácsoláshoz szükséges üzemet pedig a Scintilla Kft. A jelenlegi dolgozók közül összesen körülbelül 100 embert foglalkoztatnának a jövőben.
A cégvezetés levele arra is kitér, hogy az üzemeltetésre át nem adott területeken egy erre szakosodott cég fog minden telephelyen gondoskodni az állagmegóvásról. A Tungsram idén áprilisban jelentette be, hogy megszünteti a hagyományos világítástechnikai termékek gyártását, ezért az év végéig több ütemben 1600 dolgozóját bocsátja el. A társaság májusban csődvédelemet kért, majd novemberben a legnagyobb hitelező, az EXIM Bank által elutasított csődegyezségi ajánlat után felszámolási eljárás indult, amely miatt a még állományban maradt 750 ember csoportos létszámleépítését jelentette be a cég.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?