kapubanner for mobile

Új elnök a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnál

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter felmentette a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal eddigi elnökét és Tamási Juditot bízta meg az intézmény vezetésével - jelentette az InfoRádió.

A miniszter július 20-án két hónapos felmondási idővel, munkavégzési kötelessége alól ezen időszakra mentesítve, felmentette tisztségéből Mezős Tamást.

Tamási Juditot július 21-től az elnöki teendők helyettesítés keretében történő ellátásával bízta meg, az átadás-átvételi eljárás július 20-án kezdődött és július 27-én zárul.

Tamási Judit régész-történész, a történettudomány (régészet) kandidátusa 1985 óta dolgozik a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnál, illetve jogelőd intézményeinél.

1962-ben született Körmenden. 1986-ban szerzett régész-történész diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, 1997-től a történettudomány (régészet) kandidátusa. Számos szakcikket publikált középkori régészet és építésztörténet tárgykörből, foglalkozott műemléki stratégiai tervezéssel, dolgozott elnöki tanácsadóként, koordinált örökségvédelmi programokat, szakértőként közreműködött a kulturális örökségvédelmi törvény és végrehajtási rendeletei jogalkotási folyamataiban, az örökségvédelem állami intézményrendszerének kiépítésében.

InfoRádió
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek