Új elnök-vezérigazgató az Allianz-nál
Az Allianz Hungária Zrt. kedden bejelentette, hogy a tulajdonos döntése alapján a társaság vezetését 2008. október 1-jei hatállyal Kisbenedek Péter veszi át.
Kisbenedek Péter korábban az osztrák Erste Bank Csoport pénzügyi vezetői, illetve a magyar Erste Bank vezérigazgatói posztját töltötte be. A kinevezés azt követően történt meg, hogy dr. Salamon Károly, az Allianz Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatója úgy döntött, két év után lemond pozíciójáról, és más szakmai kihívásokat keres.
Kisbenedek Péter először vezérigazgatója, később elnök-vezérigazgatója volt a magyar Erste Banknak, majd 2007-ben, Ausztriában pénzügyi vezetőként csatlakozott az Erste Csoport igazgatóságához. A magyar Erste Banknál eltöltött hét éve alatt sikeresen megreformálta a cég működését, irányításával zökkenőmentesen zajlott le a Postabank integrálása, és vezetésével az Erste Bank a magyar lakossági bankpiac második számú szereplőjévé vált, több mint 10 százalékos piaci részesedéssel.
Az Erste Banknál betöltött pozíciói előtt, 1995 és 2000 között Kisbenedek Péter a biztosítási szektorban is sikeresen tevékenykedett, az ÁB-Aegon vezérigazgató-helyetteseként, az értékesítés és marketing, illetve a lakossági és nemélet-biztosítási divíziók vezetőjeként. Emellett igazgatósági tagja volt az ÁB-Aegon Önkéntes Nyugdíjpénztárának is.
Dr. Salamon Károly szeptember 30-ával hagyja el az Allianz Hungáriát, Kisbenedek Péter pedig - a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének engedélyének kézhezvételét követően - október elsejével veszi át a vállalat vezetését; addig az időpontig dr. Salamon Károly változatlanul irányítja a társaságot, és elősegíti a zökkenőmentes váltást.
Sikeres pályaút

Még várni kell a PSZÁF engedélyére
Dr. Salamon Károly szeptember 30-ával hagyja el az Allianz Hungáriát, Kisbenedek Péter pedig - a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének engedélyének kézhezvételét követően - október elsejével veszi át a vállalat vezetését; addig az időpontig dr. Salamon Károly változatlanul irányítja a társaságot, és elősegíti a zökkenőmentes váltást.
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon