kapubanner for mobile

Új HR-igazgató a Microsoft Magyarországnál

2014 januárjától Friedl Zsuzsanna lesz a Microsoft Magyarország HR-igazgatója. Elődje, Fekete Judit, 2009 áprilisa óta töltötte be a posztot, írja a cég közleményében.

Fekete Judit a magyar leányvállalatnál eltöltött több mint négy éve alatt olyan eredményes munkát folytatott, hogy regionális szinten folytatja pályafutását, a Microsoft közép-kelet európai központjának HR-igazgatója lesz.

Friedl Zsuzsanna január 6-tól tölti be a HR-igazgatói posztot a Microsoft Magyarországnál. Pozíciójából adódóan tagja lesz a hazai leányvállalat menedzsmentjének, illetve a kelet-közép-európai HR vezetőtestületnek is.
Friedl Zsuzsanna

Zsuzsanna jelenleg az 1300 főt foglalkoztató UPC Magyarország HR-igazgatója. 16 éves múltra visszanyúló karrierjét a General Electric Lighting üzletágának HR csapatában kezdte, ahol több generalista és regionális HR menedzseri pozíciót töltött bea HR tevékenység minden területén. A UPC HR igazgatójaként az elmúlt 6 évben jelentős eredményeket ért el a magas teljesítmény fókuszú vállalati kultúra kialakításában, illetve vezetőfejlesztésben, coachingban és tehetséggondozásban szerzett értékes tapasztalatokat. Friedl Zsuzsanna diplomáját a Budapesti Gazdasági Főiskolán szerezte közgazdaságtanból.

"Nagyon örülök, hogy a Microsoft csapatához csatlakozhatok, amely híres világszínvonalú HR folyamatairól és vezetési gyakorlatairól. Emellett különösen fontos számomra, hogy egy olyan technológiai csapat tagja lehetek, amely valódi hatással bír jövőnk és mindennapjaink alakulására," - mondta el Friedl Zsuzsanna.

Friedl Zsuzsanna elődje, Fekete Judit 2013 szeptembere óta a Microsoft közép-kelet európai központjának HR-igazgatója. Új pozíciójában feladata a müncheni székhelyű regionális központ HR irányítása, valamint a 32 országból álló régió HR folyamatainak koordinációja.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek