kapubanner for mobile

Új kinevezés a Groupama Biztosítónál

2007. március 1-től a Groupama Biztosító Zrt. összevonta értékesítési és marketing osztályát. A terület vezetői pozíciójának betöltésére az eddigi marketing osztályvezetőt, Paulányi Beátát (33) nevezték ki.

Paulányi Beáta a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi karán végzett közgazdászként, majd Hollandiában szerzett másoddiplomát - posztgraduális képzés keretében - nemzetközi gazdasági szakirányon. A Malév Zrt. szolgáltatásfejlesztési területén kezdte pályáját piackutatási munkatársként, majd menedzserként. Munkáját 2004-ben a Groupama Biztosítónál folytatta kutatási menedzserként, majd átvette a pr terület irányítását, és 2005 szeptemberében a marketing osztály vezetője lett, ahol elsődleges feladata a Groupama márkanév építése, valamint a "zöld biztosító" imázsának erősítése.

A dinamikusan fejlődő Groupama magyar leányvállalatánál Paulányi Beáta új pozíciójában az értékesítési igazgatósághoz tartozó - összevont és bővülő létszámú - értékesítési és marketing osztály irányítását végzi. Legfontosabb feladata az értékesítési hálózatok további fejlődésének támogatása, és a két terület szinergiájának megvalósításán keresztül a hatékonyság további növelése lesz.

A szakember angolul, németül és hollandul beszél, szabadidejében teniszezik, versenykerékpározik, és szívesen utazik.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek