kapubanner for mobile

Új vállalkozói Start-program indítását sürgeti az LMP

Tetlák Örs szerint tizedannyi adóforintból ugyanannyi munkahelyet teremthetnének a magyar kisvállalkozások, mint a multik.

Új vállalkozói Start-program indítását sürgette a magyar kisvállalkozóknak, a fiatal vállalkozóknak az LMP országos elnökségének tagja szombaton, a fiatalok világnapján. Tetlák Örs szerint tizedannyi adóforintból ugyanannyi munkahelyet létrehozni, mint amennyit az akkumulátorgyárakra költ a kormány. Érd alpolgármestere sajtótájékoztatóján azt mondta, az új pályázat kiírásakor kilencmillió forintban kell meghatározni az egy vállalkozására jutó összeget, míg a pályázat keretösszegét 120 milliárd forintra kell emelni. Számításaik szerint a keretösszegből 13 ezer munkahely jöhetne létre - jegyezte meg.

Az LMP-s politikus szerint augusztus 1-jén botrányba fulladt az OFA Vállalkozói Start II. program állami pályázat indulása, miután a nagy érdeklődés miatt a regisztrációs oldal elérhetetlenné vált; a programban 4,5 millió forinthoz juthatott egy vállalkozó, a keretösszeg pedig hatmilliárd forint volt. Közölte, tizedannyi adóforintból ugyanannyi munkahelyet teremthetnének a magyar kisvállalkozások, mint a multik. Kifejtette: a külföldi akkumulátorgyárak támogatása elérte az 1200 milliárd forintot, így egyetlen, jelentős részben vendégmunkásokkal betöltött munkahely megteremtésére az akkumulátorgyárak 64 millió forintot kapnak, ez 15-ször annyi, mint amit a magyar kisvállalkozásoknak szán a kormány. Hangsúlyozta, egészséges és jól működő gazdaságot a hazai kisvállalkozásokra alapozva lehetne építeni, nem a multikra, amelyek számára Magyarország csak egy "összeszerelő telephely", a profitot hazaviszik nevetségesen alacsony adózást követően.

 

MTI

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek