kapubanner for mobile

Új vezető a GfK Hungária Média szektorának élén

Kántor Kata tölti be a GfK Hungária Piackutató Intézet Média szektorának szektormenedzseri pozícióját 2010. augusztus 2-től, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

Kántor Kata tanulmányait Magyarországon és Nagy-Britanniában végezte. 1992-ben szerzett diplomát a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen és 1991-ben elvégezte a Buckinghamshire College of Higher Education export marketing szakát. 1992-től dolgozott a McCann Ericksonnál médiatervezőként, majd médiaigazgatóként, 2002-től pedig az Universal McCann médiaigazgatói pozícióját töltötte be, áll a cég közleményében.

A szakember a Média szektor vezetőjeként a GfK Hungária médiakutatási területének teljes körű menedzsmentjéért felel majd. Feladata magába foglalja a meglévő ügyfelekkel való kapcsolattartást, valamint a GfK Hungária stratégiai céljaival összhangban új ügyfelek felkutatását is. Az új vezető irányítása alá esik a nemzetközi GfK médiakutatási eszközök magyarországi bevezetése, illetve a hazai piac igényeihez illeszkedő termékfejlesztés koordinálása.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek