Új vezetők a Coopnál
Kettévált az elnöki és a vezérigazgatói pozíció a Co-op Hungarynél, Bartus Pál, akik eddig mindkét tisztséget betöltötte, visszavonul.
A Co-op Hungary Zrt., a magyarországi piacvezető üzletlánc cikluszáró közgyűlésén a Coop Szolnok Kereskedelmi Zrt. 51 éves vezérigazgatóját, dr. Csepeli Lajost választották elnökké. Murányi László, aki korábban a társaság általános vezérigazgató-helyettese volt, a továbbiakban vezérigazgató.
Bartus Pál, aki tizenöt éven át volt a ZRt. elnök-vezérigazgatója, már korábban úgy döntött, hogy egyik tisztségre sem jelölteti magát, a jövőben az elméleti munkában szeretné hasznosítani a gyakorlati munkában szerzett tapasztalatait, és továbbra is betölti az ÁFEOSZ elnöki posztját, illetve ellátja a nemzetközi és hazai társadalmi tisztségeit. Kiemelkedő munkáját a legmagasabb szövetkezeti kitüntetéssel, a gróf Károlyi Sándor díjjal ismerték el.
A Co-op Hungary Zrt. tavaly a korábbinál nehezebb piaci körülmények között is 9,2 százalékkal növelte forgalmát, ez ma 400 milliárd forint, az adózás előtti gazdálkodási eredmény 5,5 milliárd forint. A társaság új vezetése erős alapokon folytathatja az építkezést. A folyamatosság és a változás kettős követelményét szem előtt tartva a jövőben is arra törekszik, hogy megőrizze a csoport piaci pozícióit, növelje a versenyképességet.
Az idén folyó áron 8-10 százalékos forgalombővülésre számítanak. Változatlanul nagy gondot fordítanak fő működési területük, a 3500-15000 fős a kistelepülések ellátására, és garantálják, hogy a COOP üzletek a jövőben sem kívánnak olcsó, alacsony minőségű termékeket forgalmazni. Növelni kívánják a márkatermékek számát; ez ma körülbelül 700 terméket jelent, és a kiskereskedelmi forgalom 16 százalékát teszi ki. A márkatermék rendszer a cégnek és a beszállítóknak egyaránt a minőség garanciája, hiszen a követelmények szigorúak, de a termelők tudják, hogy a hálózat révén minőségi termékeik biztos piacra számíthatnak.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?