Csepeli melósok pózolnak munkaruhában (vagy anélkül) – elképesztő siker lett a naptáruk
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Csepeli Szabadkikötő dolgozói idén is előálltak saját, fanyar humorral teli naptárukkal, amelyben munkaruhában – vagy épp anélkül – pózolnak. A különleges fotók nemcsak mosolyt csalnak az arcokra, hanem jótékony célt is szolgálnak: a bevétellel helyi kezdeményezéseket támogatnak, ezért is lett ekkora siker a naptár.

A Csepeli Szerszámedző Kft. dolgozói idén is előrukkoltak azzal a naptárral, amely tavaly óriási internetes figyelmet kapott: a kohászok autentikus munkakörülmények között, olajos ruhában – vagy épp nélküle – álltak kamera elé.. A különleges falinaptár most is jótékony célt szolgál, és már most hatalmas az érdeklődés – írja a Borsonline.
A naptár ötlete még 2023-ban született, amikor az üzemvezető, Somogyi János egy olajos, műhelyben készült fotót tett közzé a közösségi médiában. A posztra érkező kommentek – köztük egy vicces „ezért kár volt ennyit tanulni” megjegyzés és egy anyuka vallomása, miszerint „ő bizony szereti az olajos testű pasikat” – adták a végső lökést az első naptár elkészítéséhez. Az egyszeri poénnak induló ötlet azóta tradícióvá vált.
Miután az első kiadás meglepően sikeres lett, a csapat 2024-ben már 12 oldalas verzióval jelentkezett, a bevételt pedig egy csepeli iskola támogatására fordították. Somogyi János szerint ez a szál fontos volt: ha már valaki megjegyezte, hogy „kár volt ennyit tanulni”, akkor épp a tanulást szerették volna támogatni. A kezdeményezés idén is folytatódik: a naptáreladásokból befolyt összeg – a nyomdai költségek levonása után – a siroki általános iskolához és egy újabb csepeli oktatási intézményhez kerül majd.
A naptár elkészítésében Bánki Attila és Józsa László fotósok működnek közre, akik évről évre együtt fejlődnek a „modellekkel”. A cég szerint az idei képek már annyira professzionálisak lettek, hogy a naptárat bátran teszik az üzleti partnereik karácsonyi csomagjába is. Tavaly például 500 ezer forintos okostáblát vásároltak az egyik helyi iskolának a bevételekből.
A naptár nemcsak a közösségi médiát robbantotta fel, de példát is mutat arra, hogyan válhat a munkavállalói kreativitás valódi közösségi értékké.
kép forrása: Csepel Info facebook oldal
Kiugró béremelés: több mint félmillió forintos fizetést kapnak az óvodapedagógusok Csepelen
- olvassa el korábbi cikkünket!
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?