Új vezetőt kapott a BKV
Kocsis Istvánt választotta meg a BKV vezérigazgatójává a Fővárosi Önkormányzat gazdasági bizottsága - közölte Nyáry Krisztián, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója. A tájékoztatás szerint Kocsis István öt évre kapott megbízást, munkaviszonyának kezdete 2008. szeptember 1.
Kocsis István idén távozott a Magyar Villamos Művek vezérigazgatói tisztségéből, amit 2005 óta töltött be, 2002-2005 között pedig a Paksi Atomerőmű vezérigazgatója volt. Kocsis István 1993-1995 között az Állami Vagyonkezelő Rt. vezérigazgató-helyettese volt, 1995-1996 között pedig az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. vezérigazgató-helyettese, majd igazgatóságának tagja és vezérigazgatója.
A Fővárosi Önkormányzat gazdasági bizottságának július 28-án kellett volna döntenie a pályázat nyerteséről, de végül indoklás nélkül 30 nappal meghosszabbították az elbírálás határidejét.
Antal Attilát, a cég korábbi vezérigazgatóját, pályázat nélkül, Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes személyes javaslatára, 2007. január 1-jével nevezte ki a Fővárosi Közgyűlés többsége. Antal Attila egészségügyi okok miatt, saját kérésére, április 19-vel távozott posztjáról. A céget azóta Balogh Zsolt általános vezérigazgató-helyettes irányítja. Őt Antal Attila nevezte ki tavaly szeptemberben vezérigazgató-helyettesnek, röviddel azután, hogy áprilisban beruházási irodavezetőként belépett a BKV-hoz.
A BKV vezérigazgatói pályázatára tizenhárom magánszemély és egy cég, egy zrt. nyújtott be pályázatot a július elejei határidőig. Az önkormányzat szocialista frakciója az elé került összesítés alapján három pályázót tartott alkalmasnak a posztra: Balogh Zsolt megbízott BKV-vezérigazgatót, Hidvégi Gábort, a Vidámpark Zrt. volt igazgatósági elnökét és Devecz Miklóst, a MÁV és a Hídépítő volt dolgozóját.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?