kapubanner for mobile

Újabb 15 milliárdos szakaszra pályázhatnak a cégek munkahelyi képzéseik megvalósításához

Keddtől újabb 15 milliárd forintos szakaszra pályázhatnak a vállalkozások munkahelyi képzéseik megvalósításához. Az uniós forrásokból megvalósuló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz 3.2.1 kiemelt projektjének célja, hogy a vállalatoknak nyújtott - feltételesen visszatérítendő - támogatásokon keresztül segítse munkavállalóik képzését - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A közlemény kiemelte, hogy a támogatás hozzájárul a vállalkozások termelékenységének javításához és a munkavállalók kompetenciáinak fejlesztéséhez. A program korábbi szakaszaiban eddig mintegy 1200 vállalkozás több mint 50 ezer munkavállalója részesült képzési támogatásban.

A GINOP Plusz Program munkahelyi képzésekre fordítható 70 milliárd forintos pályázatának keretében a munkáltatók többek között szakmai ismeretekre irányuló képzésekhez, valamint IKT és nyelvi képzésekhez kaphatnak támogatást. Elsősorban a munkavállalók képzési költségeihez, valamint a képzés miatt kieső munkaidőre járó béréhez.

A minisztérium arra is felhívta a figyelmet, hogy a képzéseket támogató program következő - 15 milliárd forintos kerettel meghirdetett szakasza számos könnyítést is tartalmaz a vállalkozások részére. Az energiaintenzív ágazatokban működő vállalkozások - amennyiben képzési tervükben zöld átálláshoz kapcsolódó képzés is megjelenik - 100 százalékos támogatási intenzitással igényelhetnek támogatást. A képzési és bértámogatási elem maximális mértéke kkv-k esetében 75 millió forint, nagyvállalatoknál 150 millió forint. A képzési támogatásra és bértámogatásra vonatkozóan mikro- és kisvállalkozás esetében 70 százalékos, középvállalkozásoknál 60 százalékos, nagyvállalatoknál pedig 50 százalékos a támogatási intenzitás.

A vállalkozások részére megítélt támogatás feltételesen vissza nem térítendő, ami az új szakaszban kedvezőbb továbbfoglalkoztatási feltételek meghatározott mértékben történő teljesülése esetén válhat vissza nem térítendő támogatássá - ismertette az NGM.

Az infláció visszaszorítását követően 2024-ben a kormány fő célja, hogy helyreállítsa a gazdasági növekedést és dinamikus, 4 százalék körüli GDP bővülést érjen el. Ennek érdekében helyre kell állítani a fogyasztást, 25 százalékos szint felett kell tartani a beruházásokat, valamint a hazai munkaerő-tartalékok mozgósításával a jelenlegi 78 százalékról 85 százalékra kell növelni a 15-64 éves korosztály munkaerőpiaci aktivitását - emelték ki a közleményben.

A GINOP Plusz program aktivitás és foglalkoztatás növelését támogató 3. és 4. prioritásain keresztül ez utóbbi célt 2030-ig több mint 460 milliárd forinttal fogja támogatni a kormány.

A pályázatról részletes információk már elérhetők a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaügyi portálján - közölték.

MTI

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek

Hétfőn kezdődött a jelentkezés a mesterséges intelligencia (MI) felhasználását ösztönző új vállalkozói pályázatra, az AI Start 500 programra -... Teljes cikk

Elindult a HBLF esélyegyenlőségi pályázata

A pályázat beküldési határideje március 31. Teljes cikk

Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken

Keddtől még rugalmasabb feltételek mellett pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások a telephelyfejlesztést támogató programban. A... Teljes cikk