Újabb elbocsátások az AP hírügynökségnél
Az AP vezető amerikai hírügynökség bejelentette: költségcsökkentő intézkedései sorában a héten elbocsátotta hírszerkesztőségének 90 munkatársát.
Paul Colford, a hírügynökség szóvivője elmondta: a korábbi elbocsátásokkal, az önkéntes nyugdíjaztatásokkal, valamint az e heti létszámcsökkentéssel teljesítették céljukat. Az AP-nél az elbocsátások mellett folyamatos létszámstop van érvényben. A legnagyobb amerikai hírügynökség legutóbbi elbocsátásáról Colford nem közölt részleteket. Az amerikai hírsajtó céhe, a News Media Guild, amelynek körülbelül 1300 AP-dolgozó a tagja, azonban közölte: a hírügynökség menedzserektől, riporterektől, szerkesztőktől, fotósoktól és egyéb szerkesztőségi munkatársaktól vált meg.
Az AP - amely 1500 amerikai napilap, továbbá rádió és televízió közös, szövetkezeti tulajdonában van - az e heti elbocsátás előtt mintegy 4000 embert foglalkoztatott, ebből 3000-en a szerkesztőségekben dolgoztak.
Az amerikai nyomtatott sajtó évek óta folyamatosan küzd az egyre szűkülő kereslettel, a csökkenő példányszámmal, azzal, hogy az olvasótábor és vele együtt a reklámozók egyre nagyobb része pártol át az internetre. Az AP-re nagy nyomás nehezedett szorult helyzetbe került tulajdonosai részéről, hogy csökkentse előfizetési díjait. A hírügynökség idén 30 millió dollárral olcsóbban kínálta szolgáltatásait a tagújságoknak, jövőre további 35 millió dolláros díjcsökkentés várható.
Több jelentős napilap, köztük a The Chicago Tribune, valamint a Los Angeles Times novemberben egyhetes próbaidőszakra minimálisra csökkentették az AP-anyagok átvételét annak kipróbálására, hogyan boldogulnak a hírügynökségi tudósítások nélkül. A két lapot tulajdonló The Tribune médiavállalat - amely szintén költségcsökkentésre kényszerül - 2008 októberében értesítette az AP-t, hogy felmondhatja előfizetését (erre kétéves előzetes figyelmeztetési határidő van érvényben). Az AP az utóbbi hetekben közölte: 180 újság, tagságának 14 százaléka jelezte már, hogy esetleg megválik az AP-től.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Új K+F munkahelyek érkeznek: amerikai cég erősít Magyarországon 3 hónapja
- Csökken az újságírószakma vonzereje - avagy mit üzennek a média szakos diákok? 6 hónapja
- Mérlegen a hazai HR podcastok 7 hónapja
- Rossz hír a magyar dolgozóknak: munkahelyi stresszben éllovasok vagyunk 7 hónapja
- Te hogyan reagálsz a hatásvadász címekre? 8 hónapja
- Peren kívül megegyezett a Disney a színésszel, akit egy közösségi média posztja miatt rúgtak ki 8 hónapja
- Új kihívások után néz Az álommeló reality győztese 9 hónapja
- Ötből két dolgozó szerint a közösségi média veszélyes a karrierjére 9 hónapja
- Miért lenne fontos tiltani 13 éves kor alatt az okostelefont? Globális korlátozást javasolnak a szakértők 9 hónapja
- Eltűnnek az olvasók, jönnek az elbocsátások – a Google AI-ja munkahelyek ezreit veszélyezteti 10 hónapja
- Linkedin 10 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?