Újabb gyanúsított a BKV-botrányban
Ötre nőtt a Horváth Éva foglalkoztatásával kapcsolatos nyomozás gyanúsítottjainak száma - derült ki a rendőrség közléséből, miután kedden kihallgattak egy volt főosztályvezetőt és egy BKV-s munkatársat bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés miatt. A közeljövőben a végkielégítések miatt újabb gyanúsítások várhatók.
Az MTI információja szerint Zelenák Tibor volt kommunikációs főosztályvezető az ügy egyik újabb gyanúsítottja.
A BKV hétfői közleménye szerint nem Bolla Tibor gazdasági vezérigazgató-helyettes a felelős Horváth Éva foglalkoztatásáért, hanem egy meg nem nevezett főosztályvezető, aki már távozott a cégtől. Az MTI úgy tudja: ez a főosztályvezető Zelenák Tibor, aki azóta rendkívüli felmondással távozott a cégtől.
A BRFK kedd délután közleményben adott tájékoztatást az újabb gyanúsításról. E szerint az egykori főosztályvezető "H. Éva jelenléti íveinek igazolásával, prémiumainak kiírásával, teljesítési jelentéseinek elfogadásával szándékosan segítséget nyújtott R. Miklósnak, majd B. Tibornak abban, hogy vagyonkezelési kötelezettségüket súlyosan megszegjék, azzal, hogy 2008. február 1. és 2009. szeptember 30. között a tényleges munkát nem végző H. Éva részére különböző juttatások és munkabér kifizetését engedélyezték". A rendőrség szerint Horváth Éva fiktív foglalkoztatása a BKV Zrt.-nek több mint 24 millió forint vagyoni hátrányt okozott.
A szabadlábon védekező volt főosztályvezető - hasonlóan a korábban meggyanúsítottakhoz - megtagadta a vallomástételt, a gyanúsítás ellen panasszal élt.
A BKV-nál történt fiktív foglalkoztatással kapcsolatban a gazdaságvédelmi nyomozók összesen öt embert hallgattak ki gyanúsítottként, kettőt hűtlen kezelés bűntett elkövetése megalapozott gyanúja miatt, hármat pedig bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés bűntett elkövetése megalapozott gyanúja miatt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság tovább folytatja a közlekedési vállalattal kapcsolatos nyomozást. Mint írták, jelenleg a több száz végkielégítéssel kapcsolatos iratanyagot vizsgálják, s a közeljövőben ezekkel kapcsolatban további gyanúsítotti kihallgatások várhatók.
Hagyó Miklós korábbi szocialista főpolgármester-helyettes volt szóvivőjét, Horváth Évát péntek reggel állították elő a rendőrök és gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrség bűnsegédként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítja.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?