Újabb húsz vállalkozás elindítását támogatja a Start-program
A programra 18 és 35 év közötti fiatalok jelentkezhetnek, a kiválasztott ötletek gazdái egyenként hárommillió forintos kezdőtőkét nyernek el.
Újabb húsz fiatal innovatív vállalkozásának megvalósítását támogatja a Nemzeti Tehetség Központ és a Design Terminál Start-programja - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten. Nagy-Vargha Zsófia a program második fordulójának nyitóeseményén elmondta, a tavaly tavaszi első kiíráshoz képest most több mint kétszer annyian pályáztak, és határon túli magyarok is nagy számban jelentkeztek a programra. Az ösztöndíj célja, hogy a vállalkozások sikeressé váljanak, és így nemzetgazdasági szinten is hasznosuljon a tehetségek tudása.
A fiatalok sikere ezáltal Magyarország sikere is lehet - emelte ki a helyettes államtitkár. Nagy-Vargha Zsófia szólt arról is, hogy a tehetséggondozás olyan terület, amely mögött egyértelmű társadalmi konszenzus áll. Ezért hívták életre 14 évvel ezelőtt a Nemzeti Tehetség Programot, amelynek keretében azóta csaknem 19 ezer projekt valósult meg 33 milliárd forint értékben, azaz évente 300-350 ezer tehetséges fiatalt támogatnak. A társadalmi konszenzust bizonyítja az is, hogy a Nemzeti Tehetség Program a magyar emberek segítségével valósul meg, hiszen a költségvetési forrás mellett az egyszázalékos adófelajánlásokból is támogatják a programot - tette hozzá.
Sándor-Kovács Dóra, a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője közölte, a Start-program különlegessége, hogy az anyagi támogatás mellett komplex szakmai segítséget is nyújtanak a fiataloknak, akik ötleteikkel az üzleti világ irányába "kacsintgatnak". A második pályázati kiírás során három témakörben lehetett ötleteket benyújtani: egészségügyi-szociális területen, zöld témakörben, valamint közösségek támogatását célzó témában - ismertette, hozzátéve, hogy a legtöbb pályázat a közösségi témakörben érkezett. Jónás László, a Design Terminál szakmai vezetője, ügyvezetője arról beszélt, hogy felmérések szerint a fiatalok között alacsony a vállalkozni szándékozók aránya. Véleménye szerint ez azért lehet, mert nincs egy támogató szakmai közösség, amely segítené az új vállalkozókat, megválaszolná kérdéseiket, eloszlatná kétségeiket. Ezért a szakmai képzések során szeretnének közösséget is építeni, hogy a fiatalok kapjanak támogatást egymástól és a tapasztalt vezetőktől, megvitathassák tapasztalataikat és kérdezhessenek, ha elakadnak - fogalmazott Jónás László.
A programról szóló korábbi tájékoztatás szerint a programra 18 és 35 év közötti fiatalok jelentkezhetnek, a kiválasztott ötletek gazdái egyenként hárommillió forintos kezdőtőkét nyernek el, továbbá részt vehetnek a Design Terminállal közösen szervezett vállalkozási képzésen. Ezt követően minden résztvevőnek esélye nyílik arra, hogy további ötmillió forint támogatásban részesüljön, így még közelebb kerüljön "álmai vállalkozásához".
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk
- Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő? 2 hete
- A digitális zsákutca felé sodródnak a magyar KKV-k? 2 hete
- Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés 2 hete
- Felmérés: a magyar női vállalkozók és vezetők túlterheltek 3 hete
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 3 hete
- NGM-államtitkár: a több mint 10 fős cégek húzzák a kkv-szektort 4 hete
- Ekkora hitelt kaphatunk egy vagy két minimálbéres jövedelemmel 1 hónapja
- A gyorsan növekvő vállalkozások a működők arányában Magyarországon - grafikon 1 hónapja
- A gyors piacra lépés varázsa: az MVP rejtelmei 1 hónapja
- Elektronikus aláírás cégeknek: a beszkennelt aláírás és dokumentumkezelés csapdái 1 hónapja
- A működés kezdete után 3 évet túlélő vállalkozások aránya - grafikon 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?