kapubanner for mobile

Újabb kínai Apple-beszállítót gyanúsítanak munkajogi visszaélésekkel

Többszörös munkajogi visszaéléssel gyanúsítja az Apple-nek beszállító tajvani Pegatron vállalatot hétfőn közzétett jelentésében a China Labor Watch (CLW) munkajogi szervezet.

images

Az amerikai központú CLW szerint az Apple által gyártott iPhone-okat és iPadeket összeszerelő Pegatron a sanghaji és az onnan 120 kilométerre fekvő szucsői gyárában a dolgozókat rossz munka- és lakhatási körülmények között tartja, fizetés nélküli túlórára kényszeríti őket, és béreik visszatartásával, személyi okmányaik elkobzásával akadályozza meg, hogy munkát váltsanak. A vállalat ezzel nemcsak a kínai és a nemzetközi jogszabályokat sérti meg, hanem az Apple által írásba adott vállalati politikával is szembemegy - áll a jelentésben. A CLW május és július között titokban csaknem 200 interjút folytatott munkásokkal a gyártóegységek kapuin kívül, és erre alapozza megállapításait.

Az Apple pekingi idő szerint hétfő reggel kiadott közleményében úgy fogalmaz, hogy teljes beszállítói láncát illetően elkötelezett a biztonságos és tisztességes munkakörülmények iránt. Az elmúlt hat évben az amerikai óriásvállalat 15 esetben vizsgálódott a Pegatron gyártóegységeiben, számos esetben előzetes bejelentés nélkül, és ezek során mintegy 130 ezer dolgozó munkakörülményeit ellenőrizték. Az Apple ígéretet tett a CLW vádjainak kivizsgálására és szükség esetén a hibás gyakorlat leállítására. A vállalat egyébként hónapok óta együttműködik a CLW-vel, és több hibát sikerült már kijavítani.

A Pegatron szintén közleményben reagált a China Labor Watch jelentésére. Ebben a cég az ügy kivizsgálását és a helyzet javítását ígérte a kínai munkaügyi jogszabályoknak és vállalati előírásoknak megfelelően. Jason Cseng, a vállalat vezérigazgatója úgy fogalmazott, "nagyon komolyan" fogják venni a vádakat, a cég célja ugyanis az, hogy minden napot jobbá tegyen az előzőnél munkásai számára.

Az Apple egy másik kínai beszállítója miatt tavaly tavasszal is a hazai és nemzetközi sajtó címlapjára került. Akkor a Fair Labor Association munkajogi szervezet a tajvani Foxconn kínai gyárainak felkeresése után arra mutatott rá, hogy azokban mindennapos gyakorlat a megengedettnél hosszabb munkaidő, a fizetetlen túlórák, az egészségügyi és biztonsági előírások be nem tartása, a szakszervezetek függetlenségének veszélyeztetése. A vizsgálat után az Apple jelentős mértékben javított dolgozóinak a munkakörülményein.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek