kapubanner for mobile

Újabb mentőállomást újított fel az Unilever Fejér megyében

Az Unilever mintegy 80 munkatársa egy konferencia délutánján ecsetet, ásót és lapátot fogott, hogy együttes erővel felújítsa az Országos Mentőszolgálat Közép-Dunántúli Régiójának észak-keleti állomását Bicskén.

Az Unilever dolgozói a mentőállomás épületének szinte minden helyiségét kifestették, összesen 690 négyzetméternyi falfelületen dolgoztak. Újrafestették a kerítést, virágokat ültettek az emeleti virágládákba, a bejáratnál pedig új virágoskertet alakítottak ki. A felújításhoz szükséges alapanyagokat és eszközöket a Praktiker biztosította az Unilever-csapat számára.

A mentőállomás, amely az elmúlt évben ünnepelte fennállásának 40. évét, az Unilever munkatársainak segítségével egy délután alatt újjászületett, és ebből talán az állomás dolgozói is új lendületet meríthetnek.

"Az elmúlt néhány hétben a mi életünk is egy picivel stresszesebb volt. Több fakidőlés miatt riasztottak minket, több volt a baleset az M1-es körzetünkben lévő szakaszán is. A megújult állomás azonban mindannyiunknak új lendületet ad" - fogalmazott Kutenics Péter, állomásvezető mentőtiszt. Vele együtt jelenleg 5 mentőtiszt, 2 orvos, 10 ápoló és 10 gépkocsivezető dolgozik a bicskei állomáson, folyamatos, 24 órás szolgálatban, 12 órás váltásban. Főleg Fejér megyében dolgoznak, de gyakran riasztják őket a szomszédos Komárom és Pest megye közeli településeibe is.

Összesen 2 autóval teljesítenek szolgálatot. Egy országos viszonylatban is jól felszerelt, komplex egészségügyi és mentéstechnikai eszközökkel ellátott esetkocsival balesetekhez és súlyos, életveszélyes állapotban lévő betegek megmentésére vonulnak. Míg a másik autón egy ápoló és egy gépkocsivezető a könnyebb sérülteket és a kevésbé súlyos betegeket szállítja. Az állomás személyzete 24 óra alatt átlagosan 10 alkalommal vonul ki. Egy-egy kivonulás mintegy 100 kilométernyi út megtételét jelenti, és nagyjából 2,5 órát vesz igénybe. Az állandó készenlétet és az ezzel járó stresszt a megújult környezetben az állomás minden munkatársa kicsit könnyebben viseli majd. Az elmúlt hetekben tomboló viharok és árvizek után talán a legjobbkor érkezett az Unilever munkatársainak segítsége Bicskén.

Az Unilever nem csupán munkával segíti az Országos Mentőszolgálatot. A nemrég lezárult "Segíts okosan!" programban a vállalat 17 márkájának részvételével 24.674.986 forintot gyűjtött össze, aminek köszönhetően az Országos Mentőszolgálat idén újabb 40 mentőautót szerelhet fel életmentő defibrillátorral. A gyűjtéssel párhuzamosan zajló mentőállomások versenyének 8 nyertese - köztük a szintén Fejér megyei, Enyingi Mentőállomás - pedig egyenként negyed millió forintos különdíjat kapott.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek