kapubanner for mobile

Újabb pályázati felhívást indítottak a kkv-k megerősítésére

Megjelent a GINOP Plusz Nemzeti Bajnokok pályázati felhívás, amelyben 155 milliárd forintos keretösszeggel elindul a "Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált hitelprogram". A konstrukció a Demján Sándor Program részeként valósul meg, amelyen keresztül a kormány 2025-ben összesen több mint 1400 milliárd forint fejlesztési forrást juttat a gazdaságba - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.

Az EU társfinanszírozásával most meghirdetett, kiemelt fontosságú (Pillér) pályázat célja, hogy támogassa a hazai exportáló és beszállító kis- és középvállalkozásokat technológiai, digitális és környezeti megújulásukban, ezáltal erősítve versenyképességüket.

A közlemény idézte Szabados Richárdot, az NGM kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkárát, aki a program kapcsán kiemelte, a beruházási aktivitás élénkítése kulcsfontosságú a gazdasági növekedéshez.

A most elindított program nemcsak pénzügyi eszköz, hanem a kormány támogatásának kifejezése is: "bízunk a magyar vállalkozásokban, a kis- és középvállalkozások között is keressük és segítjük a leendő nemzeti bajnokokat".

A konstrukció úgynevezett "egyműveletes kombinált" formában működik: a vállalkozások egyetlen helyszínen, az MFB Pontokon igényelhetnek nulla százalékos kamatozású beruházási hitelt, amelyhez 30 százalékos vissza nem térítendő támogatás társul.

Az igényelhető támogatás összege 150 és 600 millió forint között mozog, amelyből legfeljebb 180 millió forint vissza nem térítendő forrás lehet. A támogatásra azok a növekedési potenciállal rendelkező, beszállítóként vagy exportőrként működő kkv-k jogosultak, amelyek legalább három lezárt üzleti évvel rendelkeznek, öt embernél több munkavállalót foglalkoztatnak, és az előző üzleti évben meghaladták a 100 millió forintos nettó árbevételt.

A támogatott projekteknek kötelezően tartalmazniuk kell: a technológiai korszerűsítést, eszközbeszerzést a költségek legalább 30 százalékában, valamint infokommunikációs fejlesztést és/vagy megújuló energiával kapcsolatos beruházást szintén minimum 30 százalékos arányban.

Ezen felül további elszámolható költségek: ingatlan építése, átalakítása, bővítése, korszerűsítése, elektromos gépjárművek beszerzése, immateriális javak (például szoftverek, licencek) megvásárlása, kísérleti fejlesztés, készletbeszerzés, valamint minőség- és környezetirányítási rendszerek kiépítése, illetve tanácsadási és képzési szolgáltatások igénybevétele.

A beszállító vagy exportáló vállalkozások következő szintre lépéséhez, valamint termelékenységük növeléséhez elengedhetetlen az új tudás, technológiák és üzleti ismeretek bevonása.

Ennek támogatására a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség testreszabott, térítésmentes tanácsadási szolgáltatást kínál, amely kifejezetten a vállalkozások export- és beszállítói képességeinek erősítésére irányul. A tanácsadási szolgáltatás a www.vali.hu oldalon keresztül érhető el.

Katona Bence, a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatója a közleményben hangsúlyozta, a gazdaság hosszú távú megerősítéséhez elengedhetetlen, hogy a vállalkozások gyors és kedvező kondíciókkal bíró pénzügyi támogatáshoz jussanak.

Az MFB Pont Plusz országos hálózat lehetővé teszi, hogy a fejlesztési források hatékonyan eljussanak a vállalkozásokhoz ott, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. A programban kizárólag Budapesten kívüli településeken megvalósuló beruházások támogathatók, összhangban az Európai Unió kohéziós politikájára vonatkozó szabályozásával.

A pályázati felhívás 2025. május 20-tól elérhető a palyazat.gov.hu oldalon, a kérelmek benyújtására június 23-tól van lehetőség az MFB Pontokon - ismertette közleményében az NGM.

 

MTI

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek

Hétfőn kezdődött a jelentkezés a mesterséges intelligencia (MI) felhasználását ösztönző új vállalkozói pályázatra, az AI Start 500 programra -... Teljes cikk

Elindult a HBLF esélyegyenlőségi pályázata

A pályázat beküldési határideje március 31. Teljes cikk

Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken

Keddtől még rugalmasabb feltételek mellett pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások a telephelyfejlesztést támogató programban. A... Teljes cikk