Újítások az NKTH pályázatainál
A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) új stratégiát érvényesít a tavasszal megjelenő, innovációs fejlesztési központokat támogató pályázatnál, amelyet Pártos Ferenc az NKTH elnöke jelentett be - írja a Világgazdaság.
Változás lesz, hogy a pályázatot nyilvános vitán kell ismertetni a független bírálóbizottsági döntést megelőzően, azt is bizonyítani kell, hogy nemzetközileg versenyképes lesz a támogatással megvalósuló kutatás eredménye. Az eddiginél szigorúbb ellenőrzési mechanizmust építenek be a pályázati rendszerbe - hangsúlyozta Pártos Ferenc.
A tervek szerint, a bíráló bizottságban szereplők nevét a döntést követően hozzák nyilvánosságra, és független auditáló szervezet ellenőrzi a pályázat megvalósulását.
A késő tavasszal megjelenő kiírás első lépcsőjében tíz pályázó nyerhet majd egyenként mintegy három milliárd forint támogatást, a jövőre várható második fordulóban pedig öt pályázó fejenként hat milliárd forintra számíthat..
Az elnyert támogatáshoz ötven százalék saját vagy külső forrást is biztosítani kell a pályázónak.
Világgazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?