kapubanner for mobile

Újjászületett a kkv stratégia: ezek a vállalkozásfejlesztési irányok

A kormány felülvizsgálta és elfogadta "a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások megerősítésének stratégiája 2019-2030" című stratégiai dokumentumot, és meghatározta a vállalkozások érdekében a következő két évben elvégzendő kiemelt vállalkozásfejlesztési intézkedéseket - jelentette be csütörtöki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Az NGM kiemelte: a kormány célja, hogy az évtized második felében ismét a folyamatos növekedésé legyen a főszerep, 2030-ra pedig a gazdasági fejlettség az uniós átlag 90 százalékát érje el. A 2030-ig tartó időszakra a kkv stratégia komplex szemléletével mind a külső körülmények megfelelővé tételére, mind pedig a belső lehetőségek kiaknázására kínál megoldásokat a magyar kkv-k számára. A kormány célja, hogy a komoly növekedésre képes vállalati kör értékteremtő képességének megerősítésén keresztül a teljes kkv-szektor számára biztosítsa a működéshez szükséges kiszámítható kereteket - hangsúlyozza a minisztérium.

A Magyarországon működő csaknem 900 ezer vállalkozás 99,9 százaléka minősül mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak.A kkv-k adják a magyar gazdaság gerincét és tartópillérét, ezek foglalkoztatják a magyar munkavállalók kétharmadát, azaz számos család egzisztenciáját biztosítják. A magyar kkv-szektor stabilitása kulcsfontosságú tényező a magyar gazdaság újraindításához, a gazdasági növekedés helyreállításához - mutatott rá az NGM.

A most felülvizsgált és elfogadott stratégia a gazdasági növekedés célját szem előtt tartva a vállalkozásfejlesztés eszközeivel kínál megoldásokat a lehetőségek hatékony kiaknázására, valamint válaszokat ad az új gazdasági kihívásokra a vállalkozásoknak. A stratégia egyszerre támogatja a nemzetközileg sikeres magyar vállalkozások kialakulását és a társadalom jelentős részének megélhetést biztosító vállalkozói réteg stabil működését - ismertette az NGM közleménye.

A beruházás és exportvezérelt gazdaságpolitika eredményeképpen a külföldi közvetlentőke-befektetések (FDI) magyarországi állománya jó alapot ad ahhoz, hogy megfelelő lépésekkel a magyar vállalatok minél feljebb kerüljenek a termelési, beszállítói láncokban, és minél nagyobb hozzáadott értékkel, saját lábaikon is magabiztosan az exportpiacra tudjanak lépni. Mindemellett szükségletként jelenik meg a digitális technológiák vállalati integrációja és az alkalmazottak digitális készségfejlesztése, hogy versenyképességüket megőrizve a mai gyorsan változó világ elvárásainak minél inkább megfeleljenek - sorolta az NGM.

Ismertetik: a stratégia öt pillérbe csoportosítja a kihívásokat, beavatkozásokat, ezekhez pedig önálló, pillérspecifikus célokat rendelt, melyek az alábbi témákra fókuszálnak:

  • Technológiaváltás, digitalizáció, zöld átállás és ESG megfelelés, nemzetköziesedés, foglalkoztatás;
  •  Vállalkozóbarát adózás és üzleti környezet, beleértve az adminisztráció csökkentést és a megfizethető energia biztosítását;
  •  Megfelelő finanszírozási lehetőségek biztosítása a kkv-k részére, a pénzügyi tudatosság fejlesztése;
  •  A gazdaság kitörési pontjai, kiemelt ágazatok fejlesztése, az innovációs potenciál kiaknázása;
  •  A vállalkozói kultúra és kompetenciák erősítése, speciális vállalkozói célcsoportok támogatása, generációváltás.

Az NGM arra számít, hogy az egyes pillérek keretében a megfelelő fejlesztéspolitikai eszközök alkalmazása jelentősen gyorsíthatja az eredmények elérését, és a célzott intézkedésekkel biztosítható, hogy a hazai és EU-s fejlesztési források multiplikátor hatása még erőteljesebben érvényesül. A magyar vállalatok sikerét a képzett munkaerő mellett az energia, a logisztika és a technológia minősége is befolyásolja.

A minisztérium figyelmeztet arra is, hogy akár a nemzetközi versenyképesség a cél, akár csak a változó körülmények közötti talpon maradás, a szintlépéshez és kibontakozáshoz a megfelelő környezet mellett szükséges a megfelelő hozzáállás is: belső igény a fejlődésre, nyitottság az új módszerek és technológiák, különösen a zöld átállás és a digitális transzformáció irányába. Ezen kettős transzformáció nélkül ugyanis nincs versenyképesség és nincs felzárkózás sem. Ezen célokat szolgálja a most elfogadott kkv stratégia - szögezte le az NGM.

MTI

  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nulla százalékos béremelést ajánlott dolgozóinak az Audi Hungaria

A felek jelenlegi tárgyalási álláspontjai jelentősen eltérnek egymástól. Teljes cikk

A rendőrségről lopott a vagyonőr

A férfit lopás vétségével vádolták meg, indítványozták a vagyonőri foglalkozástól való eltiltását. Teljes cikk

450 új munkahely jön létre Jászfényszarun

Az Evoring Precision Manufacturing kínai autóipari beszállító 39 milliárd forintos új beruházása nyomán 450 munkahely jön létre Jászfényszarun -... Teljes cikk