Újra tesztelik a bankárok állóképességét
Az idei év első felében lesznek a következő stressz-tesztek az európai bankszektorban - jelentette be csütörtökön Londonban az idén januárban létrejött európai bankfelügyelet (EBA). Az eredményeket várhatóan az év közepén ismerheti meg a nagyközönség - értesült a Népszabadság.
A bankok állóképességét vizsgáló teszt a tavaly nyáron elvégzett felmérés alapjaira épül. Valószínűleg lesznek módosítások és kiegészítések, mivel akkoriban sokan bírálták a teszteket, mondván, túl puhák voltak a feltételek. Jó példa erre, hogy az ír válságért jórészt felelős két vezető bank, a Bank of Ireland és az Allied Irish Bank júliusban könnyedén átment a vizsgán, hogy aztán néhány hónap múlva "megpumpolja" az államot a csőd elkerülése végett.
A tavaly nyári stressz-teszten 91 európai bankot vizsgáltak, és ezek nagy többsége ellenállónak bizonyult a válságjelenségekkel szemben, mindössze 7 banknak nem sikerült teljesítenie a követelményeket. A két vizsgált magyar bank, az OTP Bank és az FHB Jelzálogbank magasan az elvárt szint felett teljesített.
Népszabadság
A tavaly nyári stressz-teszten 91 európai bankot vizsgáltak, és ezek nagy többsége ellenállónak bizonyult a válságjelenségekkel szemben, mindössze 7 banknak nem sikerült teljesítenie a követelményeket. A két vizsgált magyar bank, az OTP Bank és az FHB Jelzálogbank magasan az elvárt szint felett teljesített.
Népszabadság
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon