Újraindul a Bridgestone európai gyártóhálózata
A Bridgestone újraindítja a termelést az olaszországi Bariban és a belgiumi Lanklaarban, valamint a franciaországi Béthune-ben található európai gyártóüzemében - közölte a cég.
A vállalat április 14-én már bejelentette, hogy minden spanyolországi és oroszországi üzemében újraindult a munka. Már csak az indiai és dél-afrikai gyárak vannak zárva.
Az egységeket eredetileg azért zárták be, mert a Covid-19 járvány következtében nagymértékben visszaesett az abroncsok iránti kereslet. Mivel azonban mind a vállalatok, mind pedig a vásárlók részéről ismét növekvő kereslet mutatkozik a Bridgestone abroncsai iránt, a vállalat úgy határozott, hogy a megfelelő kínálat biztosítása érdekében újraindítja a termelést.
A Covid-19 vírus következtében kialakult helyzet azonban továbbra is komoly, ezért az újranyitott üzemekben a dolgozók egészségvédelmét és biztonságát kiemelten fontos szempontként kezelik.
A vállalat szigorúan betartja a járványügyi és betegségmegelőzési központok (CDC-k) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) útmutatásait és ajánlásait, valamint az érintett országok kormányai által hozott rendelkezéseket.
Ezen felül saját protokolljaiknak megfelelő eljárásokat és ellenőrzési folyamatokat dolgoztak ki azért, hogy biztosítsák a személyek közötti távolságtartást és a megfelelő védelmet minden dolgozó számára.

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon