Valós emelés a nyugdíjaknál, duplázás a családi pótléknál – erre készülne a Tisza-kormány
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Tisza Párt készen áll a kormányzásra, megvan a program, a csapat, 128 nap van hátra, mindenkire szükség lesz - utalt a közelgő választásra Magyar Péter, a párt elnöke szombaton, országjárásuk kecskeméti állomásán.

Magyar Péter többek között azt mondta, hogy hazánk tizenöt év alatt az Európai Unió legszegényebb és egyben legkorruptabb országává vált. "Orbán terve sikerült: a nem működő, kizsigerelt, szegény ország és a végtelen pénzlopás" - fogalmazott. A terv egy dologgal nem számolt, hogy 2024-2025-2026 környékén a magyarok összefognak és azt mondják, hogy "eddig és ne tovább … és kiállnak a hazájukért" - fűzte hozzá.
Magyar Péter úgy folytatta, hogy a pártjuk készen áll a kormányzásra: megvan a politikai közösségük 50 ezer önkéntessel, Tisza-sziget taggal. Továbbá megvan a működő és emberséges Magyarország programja, illetve a jelöltjeik is.
Bejelentette egyben, hogy a jövő héten "kétnapos elvonulást" tartanak a Tisza Párt leendő országgyűlési képviselőivel Balatonfüreden. Mint mondta: a tanácskozás egy részét közvetítik, vázolják majd, hogy mik a legfontosabb első lépései a leendő "Tisza-kormánynak".
Ezt követően ismertette is a program néhány pontját, köztük szerepelt például a jelentős személyi jövedelemadó csökkentés 2 millió 200 ezer ember számára, az egészséges élelmiszerek és a tűzifa áfakulcsának 27-ról 5 százalékra csökkentése, a vényköteles gyógyszerek áfamentessége, a vagyonadó bevezetése az egymilliárd forint feletti vagyonokra. Továbbá jelentős mértékű, valós nyugdíjemelést ígért, illetve hogy megduplázzák a családi pótlékot és az öregségi járadékot. Ezen kívül 700 ezer családnak 100 ezer forintos beiskolázási támogatást adnak már 2026 augusztusától
- tette hozzá.
A program felsorolt elemei közt szerepelt továbbá, hogy évente minimum 500 milliárd forinttal többet költenek majd az állami egészségügyre, Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez, valamint létrehozzák a nemzeti vagyon visszaszerzési és védelmi hivatalt. Bevezetik továbbá terveik szerint a teljes vagyonelkobzást akkor, ha akár csak egy forint közpénz is érintett egy bűncselekményben - mondta.
A Tisza-kormány haladéktalanul hazahozza a magyar embereknek járó 8 ezer milliárd forintot, "fejenként" 800 ezer forintos uniós forrást, amivel beindítják a magyar gazdaságot, fejlesztik az állami egészségügyet, az oktatást, az utakat, megmentik a MÁV-ot, támogatják a kis-és középvállalkozásokat, a magyar gazdákat
- sorolta a pártelnök.
A Tisza-párt tényleg megadóztatná a nyugdíjakat? Kiderült, mi az igazság
- olvassa el korábbi cikkünket!
MTI
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?