Válságban még fontosabb az ügyes kapcsolatépítés
Több tízezres elbocsátási hullámok és nyolc százalék feletti munkanélküliségi rátát jeleznek a gazdaságkutatók a következő hónapokra. Bizonytalanná válnak a korábban betonbiztosnak hitt állások, nehezebbé az álláskeresés. A kapcsolati tőke jelentősége megsokszorozódik az elkövetkezendő időszakban. Hogyan lehet hatékonyan kapcsolatot építeni?
A kapcsolatépítés nem fogadásokon könyöklős önmarketing
A tapasztalatok viszont azt mutatják: késő akkor kapkodni, amikorra már komplett kapcsolati hálóra, ismeretségekre lenne szüksége az álláskeresőnek. A hatékony networking egy folyamat. Bonyolítja a helyzetet, ha az emberek összekeverik a kapcsolatépítést a könyökléssel, és kizárólag saját szemszögükből közelítik meg, vagy az utóbbi időben minden megkeresést leépítettek.
Írjunk listát és először mi nyújtsunk valamit
A jó kapcsolatépítő elsőként az adásra fekteti a hangsúlyt. "Mindig mi adjunk először! Nem kell nagy dolgokra gondolni: egyeseknek figyelemre, időre, jó szóra, másoknak tanácsokra, értékes információra lehet szükségük"- hangsúlyozza a karriertanácsadó. Ezért első lépéseként írjuk össze egy listára családunk, barátaink, ismerőseink, volt üzleti partnereink, munkatársaink, osztálytársaink, edzőtársaink vagy hobbinkhoz kapcsolódó ismerőseink nevét, elérhetőségét.
Összegezzük azt is, miként tudnánk felvenni velük a kapcsolatot, miben tudnánk nekik segíteni és milyen területen számíthatunk a segítségükre. A megkeresés idejét, módját is kezeljük személyre szabottan. Nem szerencsés például 10 éve látott osztálytársat úgy ebédre hívni, mintha két hete találkoztunk volna utoljára. Őt célszerű inkább valamelyik népszerű közösségi portálon először rövid e-mailben megszólítani. A kapcsolatfelvétellel egyébként is célszerű óvatosan bánni: nem tanácsos első alkalommal a beszélgetőpartnerek nyakába zúdítani minden problémánkat. Inkább hangsúlyozzuk saját segítőkészségünket! Segítséget, tippet, információt kérni majd ráérünk akkor, ha már két-három hónap eltelt és ténylegesen fektettünk energiát a kapcsolatépítésbe.
Villanyszerelő juttatta el a felsővezetőt állásinterjúra
További tévhit, ha az álláskereső azzal érvel: nincs elég ismerőse. Vagy ha van, a meglévők biztosan nem tudnak segíteni. Sokan pedig úgy tartják, a felkeresettek dolga állást adni. Ez azonban ebben a formában nem igaz. "Volt rá példa, hogy a huzamosabb ideje állástalan felsővezető a villanyszerelője információi alapján jutott be egy vezetői pozíció állásinterjújára. Protekciót persze nem szerzett neki, de tudott a lehetőségről "- mutat rá az emberi kapcsolatok fontosságára Juhos Andrea.
Év végi céges partin is cserélhetünk névjegykártyát
Tévhit az is, ha azt feltételezzük, év végén megáll az élet a kapcsolatépítésben. Pedig e téren a november-december sem holtszezon. Rengeteg cég épp ekkorra időzíti évzáró rendezvényeit, amely kiváló alkalom lehet az értékes névjegykártyák begyűjtésére. Hasonló a helyzet a szakmai konferenciákkal is. Lehet, hogy teendőink miatt egy fárasztó munkanapot követően vonakodva mennénk rendezvényekre, mégse hagyjuk ki. Készítsünk eseménynaptárt a rendezvényektől, a fontosabb megszólalókkal, készüljünk előre érdekes, értelmes szakmai kérdésekkel. Egy-egy gondolatébresztő előadás alkalmával fel is szólalhatunk.
Szakmai publikációkkal is kitűnhetünk a tömegből
Mindezek jó alkalmat szolgáltatnak egy jó beszélgetésre és kapcsolatrendszerünk bővítésére, éppúgy, mint a szakmai lapokban, kiadványokban publikálás. A kapcsolatépítés mellett a már meglévők ápolása is kulcsfontosságú, ha valóban használható kapcsolati hálót szeretnénk magunkénak tudni. Ha nem érezzük tolakodónak, célszerű ezért még a munkahelyváltás előtti időszakban rendszeresen névnapi, ünnepi üdvözlőkártyát küldeni ügyfeleinknek, üzleti és együttműködő partnereinknek. Szakmabelieknek alkalomadtán egy érdekes, e-mailben küldött szakmai hírrel, cikkel is kedveskedhetünk. Ám ha állásra pályázunk, és voltunk már korábban is kapcsolatban a HR-munkatárssal, valószínűleg ő is szívesen fogad majd tőlünk egy-egy érdekes szakcikket a saját területén. Ezzel szinte biztosan emlékezetes lesz a pályázatunk.
Takács Gabriella
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
Egy külföldi dolgozó megkéselte szintén külföldi kollégáját egy szegedi építkezésen, a férfit letartóztatták - tájékoztatta a... Teljes cikk
Egy 91 éves indiai férfi ma is teljes munkaidőben, napi 12 órás műszakokban dolgozik – egyszerű életet él, mégis világszerte tömegeket inspirál. Mi a titka? Teljes cikk
- A meglepő igazság: Miért jelennek meg szülők a Z generáció állásinterjúin? 3 hete
- Tinder lett az új LinkedIn? Így vadásznak állásra a társkeresőkön 1 hónapja
- Brutális verseny az EU-s állásokért: 60 ezer jelentkező, alig 750 biztos munkahely 1 hónapja
- A diploma már nem elég: brutális valóság vár a Z generációra a munkaerőpiacon 1 hónapja
- Van, akinek a munkahely az egyetlen biztonságos hely – így segít a Tesco 2 hónapja
- Az egy éven túl nyilvántartott álláskeresők aránya 2024-ben - grafikon 2 hónapja
- Nem csak a Z generáció problémája - Az egész ellátórendszerre hatással lehet, hogy a fiatalok nehezen jutnak lakáshoz 2 hónapja
- Amit jobb nem beleírni az önéletrajzba: egy hobbi, amitől megriadnak a munkáltatók 2 hónapja
- Az álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva - grafikon 2 hónapja
- Sokan terveznek új állást keresni 2026-ban, de kemény lesz a verseny 3 hónapja
- Íme a friss KSH-adatok: csökken a foglalkoztatás, hosszabb az álláskeresés 4 hónapja


Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben