Változás - mostantól így védi a magyar gazdálkodókat a törvény
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA kormány megerősítette a magyar gazdálkodók védelmét, a termelővédelmi törvénycsomagnak köszönhetően ugyanis mostantól gyorsabban megkaphatják a pénzüket a felvásárlóktól - mondta az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
Feldman Zsolt szerint a változásra azért volt szükség, mert a tapasztalatok alapján a több százezer gazdálkodó viszonya a felvásárlókkal nem mindig kiegyensúlyozott. Az elmúlt három év különösen nehéz volt a termelők számára, a kormány ezért most abban segített nekik, hogy a megtermelt áru ellenértékét időben kaphassák meg, ne kelljen hónapokig várniuk az őket megillető összegekre, és azokat ne mások kamatoztassák, hanem az, aki a terményeket előállította - fogalmazott.
Az államtitkár úgy véli, hogy a termelővédelmi törvénycsomag jelentős változást hoz ahhoz az időszakhoz képest, amikor a gazdáknak bíróságra kellett járniuk az igazuk érvényesítéséért. A nekik járó pénzt eddig is meg kellett kapniuk 30 napon belül, hiszen az erről szóló szabály 2012 óta érvényes, de ehhez mostantól az állami-hatósági szankcionálás lehetősége is hozzátartozik.
Feldman Zsolt közölte, hogy a határidőn túl fizető felvásárlók ágazatfelügyeleti bírságot kaphatnak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivataltól (Nébih), a meg nem fizetett összeg nagyságától függetlenül legalább 1 millió forintot. A 30 napos fizetési határidőtől az ágazati igények és szokások alapján el lehet térni.
A törvénycsomag arról is rendelkezik, hogy a gazdálkodók csak a tevékenységük során jelentkező kockázatokért felelősek, az ugyanis elfogadhatatlan, hogy a szállítás során vagy más okból keletkező veszteségeket szintén a termelőkre lehet hárítani - hangsúlyozta.
Közölte egyúttal, hogy a kormány határozottan kiáll a területalapú támogatások megőrzéséért, hiszen az nem Brüsszel kegyeiből jár, nem ajándékként kapják a gazdálkodók. Nagyon sok olyan környezeti feltételnek kell például megfelelniük az uniós előírások alapján, ami a költségeiket növeli, a bevételeiket pedig csökkenti.
Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kifejtette, hogy a hatósági védelem hatékony megoldás lehet a termelői szempontból káros esetekre. A gazdálkodók új lehetőséget kapnak az igazuk érvényesítésére, bejelentésük alapján a Nébih szigorúan léphet föl a jogsértésekkel szemben - tette hozzá Feldman Zsolt, aki a felvásárlóktól tisztességes üzleti magatartást vár. Véleménye szerint ez nekik is érdekük, mert ez a feltétele annak, hogy az ellátás megbízható és jó minőségű maradjon. A tartós, jó együttműködés mindenkinek előnyös, aki pedig nem felel meg a szabályoknak, annak nincs helye a piacon - hangsúlyozta.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?