Változik a cseh nyugdíjrendszer
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHa a cseh kormány megszünteti a nyugdíjrendszer második, magánpillérét, akkor az oda belépett személyek az összes pénzüket - beleértve az állami támogatásokat is - visszakapják - közölte a munkaügyi és népjóléti minisztérium szerdán. A javaslatot rövidesen a kormány elé terjesztik.
"A tárca által elkészített javaslat nagyon jó, minek következtében úgy vélem, hogy a második pillér megszüntetésére gyorsan és fájdalommentesen sor kerülhet" - kommentálta a javaslatot Bohuslav Sobotka miniszterelnök. A kormány tervei szerint a második pillért 2016 január elsejével szüntetik meg.
A cseh nyugdíjrendszer második pillérét két éve a Petr Necas vezette jobboldali koalíciós kormány vezette be. Az érdeklődés a második pillér iránt minimális volt, csak mintegy 83 ezer személy lépet be a rendszerbe, bár Necasék legalább félmillió emberrel számoltak. A Sobotka-kormány már programjában jelezte, hogy ezt a magánpillért meg fogja szüntetni.
Cseh vezetők azzal számolnak, hogy a nyugdíjrendszer második pillérébe belépők pénzük egy részét az állami pillérből átvezethetik a magánnyugdíjalapokba. A magánnyugdíjalapoknál vezetett személyes számlákra a kötelező társadalombiztosítás (jelenleg a bruttó bérek 28 százaléka) három százalékát lehet átvinni. Ennek feltétele, hogy minden érintett a saját maga által fizetett járulék két százalékát is bevigye a magánalapba.
A második pillérben eddig mintegy 1,3 milliárd korona gyűlt össze. Az egyes személyek pénzüket az állami támogatással együtt legkésőbb 2016 végéig visszakapják számlájukra.
A 65 év felettiek Csehország lakosságának mintegy 16 százalékát alkotják, s arányuk egyre emelkedik. Öregségi nyugdíjat jelenleg mintegy 1,73 millió ember kap a 10,2 milliós országban.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?