Változik a szakképzési törvény
Az Országgyűlés 234 igen szavazattal, 81 ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta az egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot.
A parlament által megszavazott előterjesztés - számos technikai jellegű módosítás mellett - az állami és uniós forrásból támogatott képzéseket folytató akkreditált intézményeknek naprakész elektronikus adatszolgáltatást ír elő azért, hogy ténylegesen ellenőrizni lehessen, betartják-e a támogatási szerződésben foglaltakat. Az adatszolgáltatás az akkreditációval rendelkező intézményeket érinti. Az adatokat az állami szakképzési és felnőttképzési szerv (NMH SZFI) számára kell szolgáltatni.
A felnőttképzési törvény módosításával kiegészülnek a Felnőttképzési Akkreditáló Testületnek (FAT) az akkreditált intézményekkel kapcsolatos ellenőrzési jogkörei az új adatszolgáltatáson alapuló jogosítványokkal.
A módosítás kapcsolatot teremt az ellenőrző hatóság és a képzést támogató szervezet között, így a támogatással összefüggő jogszabálysértésről, szabálytalanságról még a képzés során értesül a támogató, ezzel újabb vizsgálat lefolytatása nélkül hozhat a képzés folytatásával kapcsolatos intézkedést. A törvény elektronikus nyilvántartás vezetését írja elő a felnőttképzési intézménynek - a FAT folyamatos hozzáférésének biztosítása mellett -, a nyilvántartás adatait azok keletkezésétől számított öt évig kell kezelniük.
Az iskolák állami fenntartásba és működtetésbe vételére tekintettel a törvény új szakasza rögzíti, hogy a szakképzési feladatellátásnak az állami intézményfenntartó központon belüli feladatait a központról szóló kormányrendeletben kell szabályozni. A komplex szakmai vizsga vizsgabizottságában a képzésben részt vett oktató tagnak nem kell az országos szakképzési névjegyzék részét képező vizsgabizottsági névjegyzéken szerepelni ahhoz, hogy a bizottsági munkában részt vegyen.
A jogszabály szerint a tanuló az összefüggő szakmai gyakorlaton keletkezett mulasztását a tanév szorgalmi időszakán kívüli időszakban is pótolhatja. A módosítás kiegészíti és egyértelművé teszi a törvénynek a szintvizsgára vonatkozó hatályos szabályozását, amely szerint szintvizsgát annak a szakiskolai tanulónak kötelező tennie, aki nappali rendszerű oktatásban vagy az oktatás nappali munkarendje szerint szervezett felnőttoktatásban vesz részt szakmai képzésben és nincs érettségije.
Kiegészülnek és pontosabbá válnak a törvény ingyenességet meghatározó rendelkezései is. Új passzus biztosítja a szakképzésben résztvevők számára, hogy a tanulók a nappali munkarendben megkezdett szakképzéseket be tudják fejezni más munkarendre áttérés nélkül.
A tanulószerződés keretében a gyakorlati képző nem köthet tanulószerződést a tanulóval a gyakorlati képzésnek csak egy részére, hanem köteles a tanulót a komplex szakmai vizsga gyakorlati részére felkészíteni. A módosítás egyértelművé teszi azt is, hogy tanulószerződés második vagy további szakképesítés esetén nem köthető.
Egyértelművé válik, hogy a nyilvántartást vezető gazdasági kamara nemcsak a tanulószerződést, hanem annak módosítását is ellenjegyzi. Tekintettel arra, hogy a tanulószerződés alapján kifizetendő tanulói pénzbeli juttatás csak átutalással (vagy bankszámlára befizetéssel) teljesíthető, a tanulószerződésnek a jövőben tartalmaznia kell a tanulót megillető pénzbeli juttatás összegén felül azt a fizetési számlaszámot is, amelyre a pénzbeli juttatást átutalják vagy befizetik.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?