Varga: Magyarország immár két eurócsatlakozási feltételt teljesít
Magyarország háromból immár kettő, az inflációra és az államháztartási hiányra vonatkozó eurócsatlakozási feltételt teljesít - mondta Varga Mihály a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társaságának (NVMT) közgyűlésén, csütörtökön Budapesten.
A nemzetgazdasági miniszter szerint elképzelhető, hogy a kormánynak tovább kell csökkentenie idei inflációs előrejelzését. Mint mondta, tavaly még 5,2 százalékos éves drágulási ütemmel számoltak, ezt áprilisban 3,1 százalékra csökkentették. "Az infláció nemhogy 3 százalék, de lehet, hogy 2 százalék sem lesz ebben az esztendőben" - tette hozzá.
Varga Mihály beszélt arról is, hogy "nem lehet, és nem szabad" olyan gazdaságpolitikát folytatni Magyarországon, amely nincs tekintettel a külföldi befektetőkre, illetve külföldi tulajdonú vállalatokra. Szerinte hiba volna, ha gazdasági bezárkózásba kezdene a kormány, és olyan célokat fogalmazna meg, amelyekkel a külföldi tőke beáramlását korlátoznák.
Előadásában két alternatív gazdaságpolitikai forgatókönyvet is felvázolt. Az egyik szerint mesterségesen, költségvetési eszközökkel érne el nagyobb növekedést a kormány. Ez azonban nem volna bölcs döntés - figyelmeztetett -, hiszen az ország kikerülne abból az egyensúlyi állapotból, amit sikerült elérni. "2002 és 2006 között égettük a pénzt a kazánban, a mozdony mégsem akart jobban teljesíteni" - mondta.
A másik lehetséges útnak nevezte, hogy a kormány nagyobb kiigazítással még inkább egyensúlyi pályára állítaná a gazdaságot. Mint mondta, ezzel azonban azt kockáztatnák, hogy felborulna a költségvetési intézkedések és a társadalmi konszenzus közötti egyensúly.
Rudnay János, a szervező NVMT elnöke köszöntőjében emlékeztetett: a társaság 50 tagja egyetért abban, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben a növekedés a legfontosabb célkitűzés.
Mint mondta, a cégek szeretnének ebben aktívan részt venni, és ehhez kérik a kormány segítségét, hogy javuljon a befektetési klíma, bővüljön az egyeztetések és a párbeszéd lehetősége, továbbá "aktivizmus helyett kiszámíthatóság legyen". Ebben a tekintetben nem hasznos "egy multiellenes kommunikáció és az általánosítás" - tette hozzá.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk
A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk
Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk
- Árnyalt jövőkép a magyar cégeknél: kiderült, mitől tartanak leginkább 5 hónapja
- HR tehetségek 2025: Varga Vilmos 5 hónapja
- Nyugdíj: novemberben pótlás, decemberben tényleges emelés lesz 7 hónapja
- Óriási sikert értek el a magyar fiatalok a szakképzési Európa-bajnokságon 7 hónapja
- Lassult az infláció az OECD-ben 7 hónapja
- "Ennek is örülni kell" - kiderült, mennyivel emelkedik a minimálbér 8 hónapja
- Nagy Márton jövőt épít, Varga Mihály inflációval küzd – kettős kép a magyar gazdaságról 8 hónapja
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben: Varga Csaba, Danubius Hotels Zrt. 9 hónapja
- Fizikai toborzás okosan: itt vannak a legjobb gyakorlatok 9 hónapja
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben: Varga Zoltán, Magyar Suzuki Zrt. 10 hónapja
- Lassult az éves infláció májusban az OECD-ben 10 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?