Veszélyben vannak az egészségcélú megtakarítások
Drámaian érintené az egészségcélú megtakarításokat és zavarokat okozna az állampapírpiacon is az önkéntes egészségpénztári munkáltatói befizetések adómentességének megvonása - állítja a Patika Önkéntes Egészségpénztár, az MTI-nek kedden eljuttatott közleményében.
Legfrissebb felmérésük alapján hangsúlyozzák, hogy noha ma már minden negyedik ember élvezi az önkéntes egészségpénztárak előnyeit, a jövő évi adómódosítási tervek - a munkáltatói hozzájárulás megadóztatása - a pénztártagok felét kilépésre kényszerítené.
A kormány által kidolgozott törvényjavaslat szerint 2010-től az önkéntes egészségpénztárakba befizetett munkáltatói juttatásokat 54 százalékos adó, valamint az adóval növelt értékre rakódó további 27 százalékos járulék, összesen tehát közel 96 százalékos pótlólagos fizetési teher sújtaná.
A Patikapénztár számításai alapján a tavalyi, 39 milliárd forintos munkáltatói hozzájárulás a munkavállalók kilépése miatt 19,5 milliárd forintra csökkenne. Ez az összeg oszlana majd meg a juttatás és a közterhek között, vagyis a 96 százalékos elvonás a költségvetés számára egészségpénztári oldalról legfeljebb 9,5 milliárd forintos többletbevételt jelentene. A néhány milliárdos költségvetési pluszbevétel ára mintegy két és félmilliónyi ember bizalmának elvesztése volna - figyelmeztetnek.
A tagok annak ellenére számolnák fel önkéntes pénztári megtakarításaikat a szervezet szerint, hogy a kormány tervei szerint megmaradna az egyéni befizetésekre vonatkozó szja-kedvezmény. A 47 milliárd forintos, alapvetően állampapírokban tartott megtakarítás felszámolása mellett az intézkedés hatalmas bizalomvesztéssel is jár, hiszen jelenleg a cafeteriát újonnan választó 10 emberből legalább 9 voksol az egészségpénztári öngondoskodás intézménye mellett - fogalmaznak.
Az adóztatási elképzelések a 15 éve fennálló, és a folyamatos szigorítások ellenére is fejlődni képes önkéntes egészségpénztári szektor fennállásának eddigi legsúlyosabb válságát hozhatják el - jelentette ki Lukács Marianna, a Patikapénztár ügyvezető igazgatója a közlemény szerint.
Az önkéntes egészségpénztárak betétállománya mára meghaladta a 47 milliárd forintot. A felmérés alapján úgy vélik, hogy a módosítás hatására a pénztári befizetések összege negyedére, 10 milliárd forintra csökkenne.
Kifogásolják azt is, hogy az adótervezet az egymással eddig azonos feltételekkel versenyző cafeteria-juttatások közül éppen azokat részesíti előnyben - kedvezőbb, évi 400 ezer forintig csupán 32 százalékos adóteherrel -, amelyek nem a hosszabb távú öngondoskodást, hanem rövidtávú fogyasztási célokat szolgálnak. Ide tartozik egyebek között az üdülési csekk is.
Az egészségpénztárak kétféle módon is képesek az állami egészségügyi terhek jelentős csökkentésére - ismertetik. Az OEP által nem finanszírozott egészségügyi szolgáltatások igénybe vételével kevesebb gyógyítási feladat hárul az államra, másrészt a prevenciós szolgáltatások megelőzik a betegségek kialakulását, szintén leszorítva a társadalombiztosítás költségeit.

- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
További cikkek
Leépítésre készül Magyarországon a Siemens
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
NAV: már ennyien véglegesítették az szja-tervezetüket
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 3 hete
- Rekordtaglétszám, rekord befizetések – mi áll az önkéntes pénztárak berobbanása mögött? 1 hónapja
- Egy fizetőkártya, amely a valódi céges közösségépítés eszköze 2 hónapja
- Inflációt meghaladó hozamot értek el a nyugdíjpénztárak 2025-ben 2 hónapja
- A fiatal felnőttek közel fele ritkán vagy soha nem tesz félre pénzt arra az esetre, ha nem tudna dolgozni 2 hónapja
- Élő végrendelet – ezért nem szabad halogatni ezt a döntést 2 hónapja
- Megjelent a rendelet, eddig az összegig adómentesek az üzleti ebédek - mutatjuk a részleteket! 2 hónapja
- Így alakulhatnak a cafeteria keretek 2026-ban 3 hónapja
- Így nőtt a SZÉP-kártya felhasználása az év végén 3 hónapja
- Aggasztó adatok - Már a fiatalok sem hisznek a magyar nyugdíjban? 3 hónapja
- Cafeteria 2026 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?