Veszélyes az ülőmunka - ezt tegyük az egészségünkért
Még mindig túl sokat ülnek viszont aggasztóan keveset mozognak az irodai munkákat végzők, noha az "íróasztalrabság" akár évekkel is megrövidítheti életünket. Néhány irodában is végezhető gyakorlat a túléléshez.
Veszélyben, akik 3 óránál többet ülnek folyamatosan
Érdekes eredményeket hozott egy, az amerikai lakosság általános egészségügyi és táplálkozási szokásait kutató központi vizsgálat. A 14 évig tartó, csaknem 120 ezer amerikai részvételével készült felmérésből kiderült, hogy a naponta 6 vagy több órát egyhuzamban ülőmunkát végzők körében 20 százalékkal magasabb a halálozási ráta, mint azokéban, akik naponta legfeljebb 3 órát töltenek el egyvégtében ebben a testhelyzetben. Jó hír, hogy ezzel szemben akár 1-2 évvel is meghosszabbíthatják élettartamukat azok a munkavállalók, akik tudatosan próbálnak tenni valamit annak érdekében, hogy egyhuzamban 3 óránál kevesebbet töltsenek el ebben az egy idő után fárasztó testhelyzetben - derült ki a lousianai Pennington Biomedical Research Center 17 ezer munkavállaló részvételével készült felmérésének eredményeiből.
A stressz is kockázati tényező
Ezek a vizsgálati eredmények valóban sokatmondóak: a szakember szerint azonban az összkép azért ennél jóval árnyaltabb. "Teljesen reálisan hangzik a felmérés eredménye:de azért ne felejtsük el, hogy a halálozási rátához a szellemi leterheltség, a stressz és ezek káros következményei is nagy mértékben hozzájárulhatnak. Utóbbiak pedig többségében főként az ülőmunkát végzők körében jellemzőek" - magyarázza Kerek Judit, az Egészséges Munkahelyekért Egyesület titkára. Az ülőmunka és a stressz hatásainak csökkentéséhez mindenesetre az az első lépés, hogy óránként legalább néhány - a szabályok betartásával ideális esetben 10 percre - fel kell állni az íróasztaltól. Lazításként, egészségmegőrzésként kezdeten annyi is megteszi, hogy egyenesen tartott háttal, derékszögben a szék szélére ülünk, és karjainkkal az ég felé nyújtózkodunk.
A hazai cégkultúrában azonban még mindig nem divat a munkavállalók célzott egészségmegőrzése. Igaz, az sem, hogy ők maguk sportoljanak többet önszántukból, akár a munkaidő letelte után. "Az USA-ban a munkáltatók sokkal nagyobb gondot fordítanak erre a területre. A Dell számítógépgyártónál például külön gyógymasszőr is foglalkozik a munkavállalókkal. Itthon viszont nem szívesen áldoznak erre pénzt a cégek"- mondta el kérdésünkre Soós Tünde gyógytornász.
Fáradtságra hivatkozva marad el a mozgás
A mozgásszegény életmód miatt ráadásul sokan vonnak le téves következtetéseket. "Rengetegen úgy vélik, hogy azért nem mozognak eleget, mert fáradtak. De közben azért fáradtak, mert egészségtelenül élnek és soha nem mozognak." Szerencsére azért van pár egyszerűbb gyakorlat, amely még az irodában is elvégezhető, jót tesz a közérzetnek és csökkenti az ülőmunka negatív mellékhatásait. Erre szükség is van, hiszen a gép előtt ülő ezzel egy időben a "szervein is ül " a gyógytornász megfogalmazása szerint.
Nyújtózkodjunk nyitott ablaknál
Javítja például a közérzetet, ha akár még a széken ülve is időnként ki, - és behajlítjuk, átmozgatjuk néhányszor a kéz, - és lábujjainkat. Amikor az óránkénti előírásoknak megfelelően végre felállunk a székről, azt lehetőleg a nyitott ablaknál tegyük, nyújtózzunk nagyokat és lélegezzünk mélyeket! Ezt érdemes legalább 4-5 alkalommal megismételni. Szintén hasznos gyakorlat, ha egyenesen megállva, vállainkat több (legalább 4-5) alkalommal a füleink irányába húzzuk. Ezt követően elég csupán az egyik vállat a fül felé közelíteni - a másik karunkat ezzel egy időben nyújtsuk kissé előre, majd ugyanezt fordítva! Hatékonyan mozgathatja át az is az egész nap ülőmunkát végzőket, ha vállkörzéseket végeznek egyszerre mindkét vállal, a lapockával a gerinc felé zárva - de az is, ha a székben egyenesen ülve egyik karjukat a székkarfára helyezik, majd másik karukkal átnyúlnak a fejük fölött és megérintik a fülüket. (Ezt követően ugyanezt másik oldallal, másik karral is megismételhető.)
További tippek és tudnivalók ülőmunkát végzőknek
- Munkaidőn kívül mindenképpen valamilyen aktív testmozgást keressünk! Sétáljunk, kocogjunk, játsszunk labdajátékokat vagy tornázzunk rendszeresen. Amúgy is ülőmunkát végzőknek nem a szobabicikli vagy az egy helyben ülős súlyemelgetés használ igazán.
- Széktámlára húzható, kényelmes derékpárnákkal is komfortosabbá és egészségesebbé tehetjük az ülőmunkát.
- Képernyő előtt ülve dolgozóknak óránként 10 perc, egymással össze nem vonható szünet jár
- Faragjunk le a munkahelyi stresszfaktorból is! Félhomályos világítás helyett célszerű az irodában kisebb, helyi megvilágításról is gondoskodni.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
- Munkahelyi egészségromlás - feleslegesen szenvednek a munkavállalók? 3 hete
- A rendszeres röplabdázás és annak hatása az életminőségre 3 hete
- Lakhatás, bérek, munkabiztonság – aláírásgyűjtést indított a Magyar Szakszervezeti Szövetség 4 hete
- A 40 feletti magyarok többsége háttérbe szorítja testi-lelki egészségét és magányos 4 hete
- Mit tehetünk, hogy jobban aludjunk? 1 hónapja
- Család vagy karrier: Miért érezzük, hogy belerokkanunk? 1 hónapja
- A nők tovább élnek, mégis több időt töltenek betegen – mi áll a háttérben? 1 hónapja
- A legtöbb munkáltató nem áll készen a menopauza-megfelelési határidőre 1 hónapja
- Egységes megjelenés, kevesebb gond 1 hónapja
- Miért számít a munkaruha a munkaerő megtartásában? – amit a HR gyakran alulértékel 1 hónapja
- Nem csak stresszesek: ezek a munkák teszik leginkább tönkre az egészséget 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?