kapubanner for mobile

Veszprémi demonstráció a vasárnapi munkavégzés ellen

A szabad vasárnapért jelszóval demonstrációt szerveznek vasárnap délelőttre az egyik veszprémi nagyáruház elé a Munkástanácsok, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Kereskedelmi Alkalmazottak Veszprém megyei szervezetei, de csatlakoztak felhívásukhoz helyi civil szervezetek is, illetve a Fidesz munkás és alkalmazotti tagozata.

Baumgartner Lajos, a Munkástanácsok Veszprém megyei elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be a vasárnapi demonstrációt, hangsúlyozva, hogy országos szervezésű kampányról van ugyan szó, de elsőként ők szerveztek tüntetést vasárnapra.

Tiltakozunk a vasárnapi munkavégzés ellen, mert tönkreteszi a családokat, ellehetetleníti a pihenést és rontja az egészségi állapotot - jelentette ki a sajtótájékoztatón a Munkástanácsok megyei vezetője. Hozzátette: Európa egyetlen országában sem dolgoznak annyian vasárnap, mint Magyarországon.

Baumgartner Lajos tájékoztatása szerint az országos kampányt kezdeményező szakszervezetek és a KDNP közösen az Alkotmánybírósághoz fordultak amiatt, hogy a Munka törvénykönyvének egyes rendelkezései alkotmánysértőek és azokat a bírói testület szüntesse meg. A szakszervezeti vezető szerint a dolgozók vasárnapi munkára való berendelése sérti a család intézményét, valamint a testi és lelki egészséghez, a pihenéshez való alkotmányos jogokat, de sérti a vallás szabad gyakorlásának jogát is.

A politizálást ki akarjuk zárni a demonstrációból, noha azt jól tudjuk, hogy politikai akar szükséges a törvények módosításához - jegyezte meg Takács István, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének Veszprém megyei elnöke.

A vasárnap a családi együttlét, a pihenés és a szeretet erősítésének a napja és nem a munkáé - hangsúlyozta Forró Pál, a KDNP veszprémi elnöke. Közlése szerint a párt parlamenti frakciója törvénymódosító indítvány benyújtására is készül, hogy a vasárnapi munkavégzést - néhány ügyeleti munkahelytől, kórházaktól, közlekedési cégektől eltekintve - ne lehessen elrendelni, s különösen a kereskedelemben legyen tilos a vasárnapi munkavégzés.

Baumgartner Lajos szerint a kereskedelmi alkalmazottak vasárnapi dolgoztatása a multicégek, a nagy áruházláncok profitéhsége miatt vált általánosan elterjedté és szerinte ennek - a családok védelme, a dolgozók egészségének megőrzése érdekében - véget kellene vetni.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek