kapubanner for mobile

Vezércsere az OTP-nél

Az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója Spéder Zoltán távozását követően a bank Stratégiai és Pénzügyi Divíziójának vezetésével, amely magában foglalja a befektetői kapcsolatok irányítását is, Urbán Lászlót bízza meg 2007. január 15-ei hatállyal, akit a szükséges engedélyek kézhezvételét követően a divízió élére vezérigazgató-helyettessé nevez ki.

Urbán László közgazdász, a pénzügyi szektorban 1995-től tevékenykedik. Dolgozott Washingtonban a World Bank munkatársaként, majd az ABN-AMRO tervezési és controlling igazgatójaként. 1998-2000. között a Postabank üzleti vezérigazgató-helyettese, 2000-2005-ig a Citigroup New York globális termékfejlesztésekért felelős vezetője. 2005-től a Magyar Nemzeti Bank igazgatója, az Általános titkárság vezetője - tette közzé a társaság a BÉT honlapján.

Spéder Zoltán, az OTP Bank alelnöke, vezérigazgató-helyettes személyes, családi jellegű okokra hivatkozva 2007. január 8-án közös megegyezés alapján megszüntette munkaviszonyát a bankkal, s egyúttal lemondott valamennyi, a társaságban és annak érdekeltségeiben viselt pozíciójáról - közölte az OTP Bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden. A munkaviszony megszűnésével egyidejűleg Spéder Zoltán igazgatósági tagsága is megszűnt, ami azonban a testület működőképességét nem befolyásolja.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek