Vezetőt vált a Rába Nyrt.
Hetzmann Bélát, a Rába Járműipari Holding Nyrt. igazgatóságának elnökét nevezték ki a győri székhelyű járműgyártói vállalat vezérigazgatójának május 8-i hatállyal - közölte a cég.
A vállalat honlapján olvasható szakmai önéletrajza szerint Hetzmann Béla 1995-ben végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem számvitel, vezetésszervezés szakirányán.
2000 és 2013 között a Conquestor Ingatlanhasznosító Kft. tulajdonosa, ügyvezetője volt. Ezzel párhuzamosan 2003-tól az Euro-Faktor Pénzügyi Szolgáltató Zrt. tulajdonosa, 2005 és 2019 között az NC Consulting Pénzügyi és Üzleti Tanácsadó Zrt. tulajdonosa volt, 2008-tól a CSABAcast Könnyűfémöntöde Kft. tulajdonosa és ügyvezetője.
2019 óta a Takarékbank Zrt. felügyelő bizottságának és audit bizottságának elnöke. A Rába Nyrt. igazgatóságának elnöki pozícióját 2020. december 4-e óta tölti be.
A vállalat üzleti portfolióját három önálló, egymáshoz kapcsolódó üzletág alkotja: a futómű, az alkatrész és a jármű üzletág. A csoport éves szinten 1,1 milliárd forintot meghaladó adózott veszteséget szenvedett el 2020-ban, szemben az egy évvel korábbi mintegy 571 millió forintos adózott eredménnyel. Árbevétele 22,2 százalékkal 38,7 milliárd forintra mérséklődött.
A Rába Nyrt. vezérigazgatói és a Rába Futómű Kft. ügyvezetői pozícióját eddig ugyanaz a személy, Pintér István töltötte be, aki az Nyrt.-ben történt vezérigazgató-váltással egyidejűleg a Rába Futómű Kft.-ben betöltött ügyvezetői pozíciójából is visszalép. A csoport a jövőben e két pozíciót szétválasztja, lehetővé téve a két külön vezető részére azt, hogy teljes energiájukkal a saját területükre koncentráljanak.
A Rába részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Jens Bühler helyét Christian Dickert veszi át a vezérigazgatói poszton. Teljes cikk
Távozott az egyik legnagyobb hazai HR szolgáltató, a Prohuman Zrt. éléről Tóth Ágnes vezérigazgató. Posztját eddigi helyettese Göndöcs Viktor vette át. Teljes cikk
Berkes Áron HR igazgatóként, Bartek Grzęda pénzügyi igazgatóként, Rácz András pedig integrált ellátási lánc igazgatóként csatlakozott a Dreher... Teljes cikk
- Váltás a Prohuman élén, ő az új vezérigazgató 2 napja
- Táppénz alatt kirúghatnak? 1 hete
- MI és az AI: a munka nem vész el csak átalakul? A magyarok egyelőre csak katasztrófaturisták? 1 hete
- Elhunyt Tarr Béla – egy rendkívüli alkotói pálya véget ért 1 hete
- Betegség miatt elvehetik a pihenőnapokat? 1 hete
- Táppénz alatt járhatok hétvégén tanfolyamra? 1 hete
- Hogyan alakul a gyermek utáni pótszabadság GYES ideje alatt született második gyermek esetén? 1 hónapja
- Nem közeli hozzátartozó halála esetén, jár a temetési szabadság? 1 hónapja
- Közös megegyezésnél jár a felmondási idő vagy annak megváltása? 1 hónapja
- Új HR igazgató a Drehernél 1 hónapja
- Új regionális igazgató az AstraZenecánál 1 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa