kapubanner for mobile

Vida Ildikó volt NAV elnök került a Közgép elnöki székébe

Vida Ildikó volt NAV elnök került a Közgép Zrt. elnöki székébe. A cég új vezérigazgatója pedig a Pannon Lapok Társasága Kiadó Kft. korábbi gazdasági ügyvezető igazgatója, a meghamisított Orbán-interjú után elbocsátott Kinde Kálmán lett - közölte a cég az MTI-vel.

A közlemény szerint a közgyűlés egyhangú döntéssel választotta meg a társaság új igazgatósági tagjává Vida Ildikót és Kinde Kálmánt. Miután leköszönt tisztségéről hétfőn Nyerges Zsolt a Közgép Zrt. igazgatóságának elnöke és Németh Miklós, a társaság vezérigazgatója.

Nyerges Zsolt 2011 óta a Közgép Zrt. igazgatóságának elnökeként irányította a nagyvállalat üzleti stratégiájának megvalósítását.

Németh Miklós 2004 óta vezette a Közgép Zrt.-t, előbb a cég elnökeként, elnök-vezérigazgatójaként, majd vezérigazgatóként - áll a tájékoztatásban.

Vida Ildikó korábban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke volt, 2010. június 28-i kinevezésétől 2015. július 20-i lemondásáig irányította az adóhatóságot. Korábban, 1999 és 2002 között is elnöke volt az akkori nevén Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnak (APEH), ezt megelőzően 1998 és 1999 között pedig elnök-helyettesként dolgozott az adóhivatalnál.

Kinde Kálmán a Pannon Lapok Társasága Kiadó Kft. (PLT) gazdasági ügyvezető igazgatója volt, a PLT tulajdonosa, a Mediaworks Hungary Zrt. 2016. december 29-én ügyvezetői tisztségéből visszahívta és munkaviszonyát megszüntette. Ez a Fejér Megyei Hírlapban megjelent és több ponton meghamisított Orrbán Viktor-interjúután történt.

A nyilvános cégadatok szerint a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. a 2015-ös évben 132,8 milliárd forint értékesítési árbevételt és 9,6 milliárd forint adózott eredményt ért el az egy évvel korábbi 129,7 milliárd forint árbevétel és 13,1 milliárd forint eredmény után.

MTI/HR Portal
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk