Visszavonta leépítési bejelentését a Generali
A Generali osztrák divíziójának vezetősége bejelentette, mégsem fogja realizálni a korábban bejelentett létszámleépítését, amelytől mindezidáig 5000 alkalmazott dolgozott bizonytalanságban.
Luciano Cirina a Generali biztosító elnöke bejelentette, a korábbi döntésükkel ellentétben mégsem fognak létszámleépítést véghez vinni 2007-ben a biztosító osztrák divíziójánál. Az elnök indoklása szerint a biztosító az elmúlt időszakban a Bawaggal és az osztrák postával olyan megállapodást kötött, amely mellett nem szükséges a jelenlegi létszám szűkítése. A Der Standard német lap értesülései szerint a cégvezetőség úgy döntött, leghamarabb is csak két év múlva lehet szó a létszámleépítés újratárgyalásáról, így a jelenleg 5000 főt foglalkoztató osztrák divíziónál idén senki sem számíthat felmondólevélre.
- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
