Újra a Generali Csoport CEO-ja a biztosítási szektor legjobb vállalatvezetője
A nemzetközi pénzügyek ismert szakmai magazinja, egyben független kutatóintézetként is működő Institutional Investor több díjjal is elismerte a Generali Csoport vezetőit, és egyben a vállalat működését.
Az Institutional Investor nemzetközi elismerésnek örvendő legújabb rangsorát 1600 pénzügyi területen tevékenykedő szakember és befektető visszajelzései és véleménye alapján alakították ki. A listán szereplő cégek együttes teljesítménye mellett a döntéshozók a cégek vezetését meghatározó menedzserek teljesítményét is értékelték, így a legjobb vállalat- és pénzügyi vezetőket hitelességük, kommunikációs készségeik vagy éppen az irányításuk alatt kihelyezett tőke nagysága alapján is díjazták. Kiemelt szempont volt a befektetői kapcsolatok színvonala is, melynek során a közölt pénzügyi információk minősége, a marketingtevékenység és a vállalat reakciókészsége is sokat nyomott a latba.
A Generali Csoport idén is számos fontos kategóriában remekelt. Díjat nyert Cristiano Borean, mint legjobb pénzügyi igazgató (CFO), de a befektetői kapcsolatokkal foglalkozó ’Investor & Rating Agency Relations’ csapat a legjobb I&R csapatnak, eseménynek, szakembernek és programnak járó elismeréseket is bezsebelte. A vállalat emellett a tavalyi év után ismét gazdagabb lett a legjobb igazgatótanács, valamint a legjobb környezetvédelmi, társadalmi és irányítási (ESG) stratégiának járó elismeréssel.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Bővíti munkavállalói létszámát a közelmúltban megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolásokat világszerte gyártó... Teljes cikk
Az új vezérigazgató érkezése után újabb költségcsökkentési hullám indul a Disney-nél: akár ezer dolgozótól is megválhat a médiavállalat,... Teljes cikk
A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk
- 60 ezer dolgozó sorsa a tét? Megszólalt a Mészáros Csoport a TV2 eladásáról 4 napja
- Amikor már meg sem halljuk egymást – és mi jön ezután? 5 napja
- Ő a legjobban kereső nő az autóiparban 1 hete
- Visszatérhetnek a külföldön dolgozó magyarok? 1 hete
- Az online láthatóság miatt sebezhetőbbek a felsővezetők a csalásokkal szemben 2 hete
- A legjobb vezetők néha hallgatnak: ezért kell több csend a meetingeken 2 hete
- Waberer's HR: Női kvóta, sofőrhiány és a munkaerőpiaci kihívások 3 hete
- Megvan a Bonafarm új HR igazgatója 3 hete
- Egy láthatatlan gépezet kulcsszereplője: mi az a menedzsmentkapitalizmus? 3 hete
- A legjobb vezetők néha a legrosszabb emberek? A nárcizmus rejtett ára 1 hónapja
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 1 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?